MNB: csökkent a bankszektor nyeresége az első negyedévben

Az idei első negyedévben 125 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a bankszektor, 9,1 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 138 milliárd forintnál és közel megegyezőt a két évvel korábbi 123 milliárd forinttal - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentéséből.A nyereség csökkenését a jegybank azzal magyarázta, hogy a tavalyi 14 milliárd forintról az idei első negyedévben mindössze 1 milliárd forintra csökkent a felszabadított értékvesztésnek az eredményre gyakorolt hatása. A kamateredmény az előző év azonos időszakához képest 5,7 százalékkal emelkedett, a díj- és jutalékeredmény 19,5 százalékkal. Ezzel szemben a működési költségek is 12,3százalékkal emelkedtek.

    
A jövedelmezőségi mutatók a növekvő saját tőke- és eszközállománnyal összhangban az eredménynél nagyobb arányban  romlottak. Az évesített tőkearányos jövedelmezőség (RoE) 12,2 százalékról 9,9 százalékra csökkent, az eszközarányos jövedelmezőség (RoA) pedig 1,4 százalékról 1,1 százalékra esett. A költséghatékonyság kismértékben romlott, a költség/bevétel hányados (CIR) az egy évvel korábbi 69,8 százalékról 73,3 százalékra nőtt. A CIR első negyedévenkénti magasabb értékeihez  hozzájárul egyes adótételek IFRS szerinti első negyedévi egyösszegű elszámolása - fűzte hozzá a jegybank jelentése.
    

A veszteséges hitelintézetek száma az egy évvel korábbi 8-ról 9-re nőtt, ezen belül 7, illetve 8 a kis intézmények közé tartozott. A hitelállomány növekedése élénkebb volt a teljes eszközállományénál, így részesedése 59,0 százalékról 60,8 százalékra emelkedett. A hitelállomány a 2018 végi 25 439 milliárd forintról, az első negyedév végére 5,5 százalékkal, 26 833 milliárd forintra nőtt. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 2018 végi 10 433 milliárd forintos állománya március végére pedig 7,7 százalékkal, 11 236 milliárd forintra nőtt, amivel 25,4 százalékkal részesednek az eszközállományból.
    

Az eszközállomány teljes növekedésének 68,2 százalékát a hitelállomány növekedése, 39,3 százalékát a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állományának növekedése tette ki. A hitelállományon belül a külföldi kihelyezések részaránya az egy évvel korábbi 37,5 százalékról 39,9 százalékra emelkedett.


A nagy külföldi hitelállománnyal rendelkező hitelintézetek jellemzően nagy külföldi forrásállománnyal is rendelkeznek. A betétállomány stabilan 80 százalék körül részesedik a forrásállományból. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok részesedése a 2018 végi 2 053 milliárd forintról az első negyedév végére 5,6 százalékkal, 1 938 milliárd forintra csökkent, és ezzel 4,4 százalékkal részesedett a teljes forrásállományból.
    

A saját tőke állománya 2018 végétől 2,3 százalékkal, 4 819 milliárd forintra nőtt, amivel a forrásállomány 10,9 százalékát teszi ki - derül ki az MNB jelentéséből.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com