MNB: egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, amely a verseny élénkülésére utal. A biztosítói kárráfordítások 2,2 százalékos emelkedésével a díj-kár olló záródik, ami az ár-érték arány javulását jelenti az ügyfeleknek - közölte a legfrissebb negyedéves Kgfb-indexe alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Budapesten 0,5 százalék, míg a fővároson kívül 1,2 százalék az apadás éves mértéke. Az MNB személygépkocsikra számított (adóval és kárráfordítással kiigazított) korrigált kgfb-indexe a mérséklődő díj és emelkedő kárráfordítás nyomán – hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az idei első negyedévi csúcshoz képest 8 százalékponttal - emelte a jegybank tájékoztatója.
Kitértek arra is, hogy az egyéb járműkategóriák eltérő tendenciákat mutatnak: a személygépkocsik, teherautók és nehézpótkocsik esetében kisebb mértékű csökkenés látszik. Ezzel szemben a nagyobb elemszámú flottás kategóriákban az átlagos éves díjak 4-13 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy év során. Egyedül a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés.
Emlékeztettek: a jegybank negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével.
A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók pontos, átlátható tájékoztatása mellett a verseny élénkülését is elősegíti. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb-díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére - hívta fel a figyelmet az MNB.
(Forrás: MTI)
Budapesten 0,5 százalék, míg a fővároson kívül 1,2 százalék az apadás éves mértéke. Az MNB személygépkocsikra számított (adóval és kárráfordítással kiigazított) korrigált kgfb-indexe a mérséklődő díj és emelkedő kárráfordítás nyomán – hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az idei első negyedévi csúcshoz képest 8 százalékponttal - emelte a jegybank tájékoztatója.Kitértek arra is, hogy az egyéb járműkategóriák eltérő tendenciákat mutatnak: a személygépkocsik, teherautók és nehézpótkocsik esetében kisebb mértékű csökkenés látszik. Ezzel szemben a nagyobb elemszámú flottás kategóriákban az átlagos éves díjak 4-13 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy év során. Egyedül a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés.

Hozzászólások