MNB: egyre többen igényelnek fogyasztóbarát lakáshitelt

Tavaly szeptember óta már közel 40 milliárd forintnyi, az MNB által minősített hitelt folyósítottak a bankok, takarékszövetkezetek.

A jegybank közleménye szerint egy átlagos lakáskölcsönnél akár félmillió forintot is megtakaríthatnak, és a hitelbírálattól a jelzálogjog törléséig egyszerű és gyors ügyfélkezelésre számíthatnak a fogyasztóbarát védjegyes konstrukciót választók. A fogyasztóbarát hiteleket többnyire használt lakás és ház vásárlására igényelték (89 százalék), továbbá hitelkiváltásra, új lakás vásárlásra és lakóház építésre is fordították a kölcsönösszeget. A teljes fogyasztóbarát állomány 59 százalékát Közép-Magyarországon, közel 20 százalékát a közép- és nyugat-dunántúli régióban, mintegy 15 százalékát pedig az észak- és dél-alföldi megyékben folyósították.

A fogyasztóbarát lakáshiteleket legnagyobb arányban (44 százalék) a harmincas korosztály, az esetek több mint negyedében pedig a negyvenes éveikben járó fogyasztók igényelték. Az ügyfelek túlnyomó többsége az 5 évre és a 10 évre fixált kamatozású fogyasztóbarát konstrukciókat igényli. A minősített lakáshitelekkel korábbi kedvezőtlen lakáshitelek is kiválthatók, kamatuk és egyéb költségeik kedvezőbbek a piaci átlagnál. A közleményben ismertetik, hogy e hitelek fix kamatozásúak, vagyis a törlesztőrészlet 3, 5, 10 évig, vagy akár a futamidő alatt végig változatlan marad.



A nem minősített, referencia-kamatlábhoz kötött (változó kamatozású) hitel választása - annak ellenére, hogy ezen hitelek teljes hiteldíj mutatója (thm) a kezdeti alacsonyabb érték miatt vonzóbbnak tűnhet - kockázatos lehet, hiszen a fogyasztó ezzel azt vállalja, hogy a futamidő alatt a referencia-kamatláb változásával (akár 3 vagy 6 havonta) jelentősebb mértékben is emelkedhet a törlesztőrészlete - hívja fel a figyelmet az MNB. A jegybank közleménye szerint a lakáscélú hitelek kamatfelára 2017 második felében csökkent az előző év azonos időszakához képest, és ebben a minősített termékeknek előremozdító szerepe lehetett.

A felárak mérséklődése megtakarítást jelent az ügyfeleknek: egy 10 millió forintos, 15 éves futamidejű fogyasztóbarát lakáshitel thm-je ma átlagosan 0,4-0,6 százalékkal kedvezőbb más piaci feltételű termékekkel összevetve. Szerződésszerű teljesítés esetén a futamidő alatt így 460-550 ezer forinttal kevesebbet kell fizetni a hitelért. Az MNB www.minositetthitel.hu oldalán található összehasonlító kalkulátor szerint az ügyfelek már 4 százalék alatti thm-mel is találhatnak 3 vagy 5 évre rögzített kamatú fogyasztóbarát kölcsönt.

A 10 éves kamatperiódusú vagy a végig fix kamatozású termékek pedig 5 százalék körüli THM-mel érhetők el. Az oldalt tavaly szeptember óta csaknem 700 ezren keresték fel.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com