MNB: életbiztosítási igényfelmérővel köthetnek testreszabott szerződést az ügyfelek

Március 1-jén lép hatályba a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelete, amelynek célja, hogy a szükségleteiknek leginkább megfelelő életbiztosítást köthessék meg az ügyfelek.

A jegybank szerdai tájékoztatása szerint az új biztosítási törvény felhatalmazása alapján az MNB rendeletben szabályozza, hogy a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek az életbiztosításoknál milyen tartalmú életbiztosítási igényfelmérőt kell kitölteniük a szerződni szándékozó ügyfelekkel.

MNB

Az MNB rendelete szerint a biztosítási piac szereplőinek a szerződéskötést megelőző igényfelmérés során írásban rá kell kérdezniük az ügyfélnél arra, hogy a biztosítási védelmen túl megtakarítási célból is kíván-e életbiztosítást kötni.

Igenlő válasz esetén meg kell tudakolni, hogy az ügyfél a hagyományos megtakarítási elemet is tartalmazó vagy a befektetési egységhez kötött (unit-linked) típusú életbiztosítást részesíti előnyben, azaz mennyire kíván részt venni a befektetési döntésekben, mekkora a kockázatvállalási hajlandósága és minimalizálni kívánja-e a biztosítás kockázati költségeit.

Az igényfelmérőben rá kell kérdezni a vállalandó biztosítási díj vagy biztosítási összeg mértékére, a díjfizetés gyakoriságára és az életbiztosításnak az ügyfél által elvárt futamidejére is.

Bár az ügyfelek életbiztosítási igényeinek kötelező felmérését a korábbi törvény is előírta, az eddigi jogszabály nem határozta meg annak konkrét minimális tartalmát. Az MNB fogyasztóvédelmi tapasztalatai szerint több piaci szereplő nem megfelelően tájékoztatta a biztosítottakat az igényfelmérő szerepéről. Emiatt számos fogyasztó nem vette kellő súllyal figyelembe ezt a számukra is garanciát jelentő lehetőséget - hívta fel a figyelmet közleményében a jegybank.

Az ügyfeleknek azért célszerű közreműködni az igényfelmérő lényegi adatainak kitöltésében, mert a biztosító, közvetítő az általa megadott alapvető adatok alapján tud az elvárásainak és szükségleteinek leginkább megfelelő életbiztosítási ajánlatot adni. Az információk megadása nélkül viszont az ügyfél hátrányba kerülhet, mert nem olyan szerződést köt, amilyet eredetileg szeretett volna, amely leginkább szolgálja az igényeit - hangsúlyozta az MNB.

A rendeletben meghatározottakon túl a biztosítók, közvetítők saját üzleti döntéseik alapján esetleg egyéb adatokra is rákérdezhetnek, az ügyfél ugyanakkor szabadon dönthet arról, hogy kíván-e azokra válaszolni.

A megadott adatok valódiságáról és azok felhasználhatóságának köréről az ügyfeleknek nyilatkozniuk is kell. Az igényfelmérés szerepéről a biztosítóknak, közvetítőknek egy, a jegybank által közérthetően megfogalmazott írásos tájékoztatót is át kell adniuk az ügyfeleknek - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com