MNB: infláció alatt maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díjemelkedése

Éves összehasonlításban 4,6 százalékkal, 59 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos díja az idei első negyedévben. A bővülés nem éri el az időszak éves inflációját, egyúttal az infláció enyhülésével párhuzamosan a díjemelések üteme is mérséklődött - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.Az MTI-nek küldött hétfői közlemény szerint az idei első negyedév végén 59 103 forint volt a személygépkocsik kgfb-szerződésének átlagos éves díja, ami 3,1 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest.

A fővárosi autósok átlagos éves díja 84,9 ezer forint, ami több mint 30 ezer forinttal magasabb az ország többi részén jellemző 54,7 ezer forintos átlagnál.

Éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett az országos átlagos éves díj, ezen belül a fővárosiak esetében 6 százalékkal, a fővároson kívüli szerződéseknél pedig 4,3 százalékkal. A kárráfordítások tekintetében negyedéves alapon csupán 0,5 százalékos emelkedés látszik, miközben a kárkifizetések éves növekedési üteme - mérséklődést jelezve - is csak 1,1 százalékos volt.

Az MNB személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 136 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az első negyedévben. A szezonális év eleji megugrás idén mérsékeltebb, de az előző negyedéves csökkenés nem folytatódott - közölték.

Az egyéb járműkategóriák esetében 3 kategória csökkenését mutatták ki: a kis- és nagyobb buszok díja is mérséklődött, valamint a nehéz pótkocsik díja is kevesebb lett. A többi esetben az átlagos éves díjak mérsékelten emelkedtek.

A flottás járművek esetén csak a nehézpótkocsiknál tapasztalható csökkenés, a díjnövekedés pedig csak a taxiknál kiugróan magas (17 százalék), 20 százalék feletti díjnövekedés már nem fordul elő.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével.

A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók pontos tájékoztatása mellett a verseny élénkülését is elősegíti. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.

Ha egy ügyfél a folyamatokat, és egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com