MNB: novemberben várhatóak az újabb elszámolólevelek

Jellemzően november első felében fognak megérkezni az elszámolási értesítők azoktól a pénzügyi intézményektől, amelyek ellen a jegybank korábban közérdekű pert indított.

Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális műsorában hétfőn felidézte, hogy a jegybank még tavasszal 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított közérdekű pert a fogyasztók nevében és javára.

mnb

A kereseteket azért indította a jegybank, hogy a bíróság megállapítsa: tisztességtelenek, ezért érvénytelenek a pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételeinek (ászf) egyes előírásai, illetve a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításainak egyes részei. A perek a forintalapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett fogyasztói kölcsön- és lízingszerződéseket érintően indultak.

A szóvivő elmondta, hogy már csak egy bírósági ügy van felfüggesztve, az összes többi pert jogerősen megnyerte ez MNB, ami azt jelenti, hogy ezeknek a bankoknak is el kell számolniuk a fogyasztókkal.

A legutóbbi pernyertességről szóló értesítést pénteken kapta a jegybank, ez a Sopron Bankot érinti. Ez utóbbi esetében december első felében várható az elszámolólevél, mivel a pernyertességtől számítva 60 nap az elszámolás határideje.

Megjegyezte, hogy azoknál a pénzügyi intézményeknél, illetve kölcsönszerződéseknél, amelyeket érintően nem volt per, szeptember 30-ig már megkapták a fogyasztók az elszámolási értesítőt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com