MNB: több banknál még nincs egyenlő esélyük a fogyatékkal élő ügyfeleknek

A tájékoztatás szerint a jegybank 103 hitelintézet gyakorlatát vizsgálta.

Az MNB felidézte: a hitelintézeteknek a nemzetgazdasági tárca rendelete szerint szeptember 15-ig kellett elkészíteniük az egyenlő esélyű hozzáférés lehetőségét megteremtő általános stratégiát, valamint az ennek végrehajtását, részleteit tartalmazó szabályzatot.



A rendelet részletesen szabályozza a stratégia és a szabályzat tartalmi elemeit, a fogyatékos ügyfelek tájékoztatására vonatkozó követelményeket, ezeknek idén október 1-jétől valamennyi hazai hitelintézetnek meg kell felelnie.

A pénzügyi intézmények döntő többsége határidőben kialakította stratégiáját és szabályzatát. A fogyatékkal élők tájékoztatása érdekében emellett honlapján megjelenítette a fogyatékos ügyfelek igényei és száma alapján készített szolgáltatási térképet, az ezen ügyfeleknek nyújtott, a pénzügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést biztosító szolgáltatások körét, illetve a hozzáférés módját bankfiókok szerinti bontásban - közölte a jegybank.
Az MNB ellenőrzése ugyanakkor azt is megállapította, hogy néhány hitelintézet nem határozta meg a fogyatékos ügyfelek körében végzett igényfelmérés alapján hozott döntésekre vonatkozó alapelveket és eljárásrendet, illetve a felmerülő kockázatok kezelésére vonatkozó eljárásrendet.
A jegybank azt is közölte, hogy a hitelintézetek többségénél a fogyatékos ügyfelek honlapon történő tájékoztatása nem felel meg teljesen az NGM-rendeletben foglaltaknak.
Sok esetben például már a honlapok főoldaláról hiányzik a látássérültek tájékozódását szolgáló ikon. Arra is van példa, hogy a főoldal még megfelelő, de a választó oldalra elirányítva már nem teljesíti az előírásokat a honlap. Az MNB közleményében hangsúlyozta: felhívta a hitelintézeteket a feltárt hiányosságok pótlására.

Az NGM-rendeletben foglaltaknak valamennyi hitel- és pénzkölcsön nyújtásával, valamint pénzügyi lízing és pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásával foglalkozó hitelintézet köteles megfelelni, ezt a jegybank a közeljövőben fogyasztóvédelmi ellenőrzések keretében is vizsgálni fogja - jelezték.

Az MNB kiemelten fontosnak tartja, hogy valamennyi fogyasztó a számára legmegfelelőbb bánásmódban részesüljön, ennek elősegítésére a közeljövőben a speciális igényű fogyasztókkal való bánásmódról ajánlást bocsát ki - derül ki a közleményből.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com