MNB: több mint 800 milliárd forintnyi szerződés született az nhp második szakaszában július végéig

A jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 825,8 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magar Nemzeti Banknak (MNB), ebből eddig 646,5 milliárd forintot folyósítottak - közölte az MNB honlapján a legfrissebb adatokat szerdán.

Július végéig csaknem 30 000 ügylet keretében, 19 454 vállalkozás jutott hitelhez az nhp keretében.
Az MNB adatai szerint az nhp két szakaszában összesen mintegy 24 200 vállalkozás jutott finanszírozáshoz, közel 1530 milliárd forint összegben.

mnb

A második szakaszban létrejött 825,8 milliárd forintnyi szerződés közel 95 százaléka új hitel; a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet. Ezen belül az új beruházási hitelek (és új lízingügyletek) részesedése 65, az új forgóeszközhiteleké 26 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 9 százalék.

A második pillérben (forint- és devizahitel-kiváltás) a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 69 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 31 százalék volt. Az itt folyósított hitelek közel háromnegyede forinthitelek kiváltását, míg 26 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta.

Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos mérete 22 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 58 millió forint, míg az EU-s hiteleké 31 millió forint volt - írja az MNB. Az első pillérben az új beruházási hitelek átlagos futamideje 6,9 év, az új forgóeszközhiteleké 2,5 év, az EU-s hitelek esetében pedig 2 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,7 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 2,5 év.

A nagybankok kihelyezéseinek több mint felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok és a takarékszövetkezetek foglalkoznak a programban.

Vállalatméret szerint tekintve a mikrovállalkozások hitelfelvétele 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 55 százalék körüli ez az arány.

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, javítás és a feldolgozóipar ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com