MNB: továbbra is mérsékelt inflációs környezetre utalnak az inflációs alapmutatók

Változatlanul mérsékelt inflációs környezetre utalnak az MNB kedden közölt inflációs alapmutatói.

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az inflációról kiadott KSH-jelentés után publikált elemzése szerint az éves inflációs ráta 0,2 százalékpontos áprilisi csökkenését elsősorban az üzemanyagárak mérséklődése okozta, ám ettől eltekintve is mérsékelt árdinamika figyelhető meg a gazdaságban. Az inflációs alapfolyamatokat megragadó mindhárom mutató csökkent a múlt hónapban.

mnbAz üzemanyagok ára áprilisban 1,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel azelőtt, a márciusi 3,6 és a februári 4,6 százalékos árcsökkenés után. Havi összevetésben az üzemanyagárak január óta először csökkentek áprilisban 0,1 százalékkal, miután februárban 1,5, márciusban 0,9 százalékkal emelkedtek. A szezonálisan kiigazított maginfláció 2,4 százalékosra lassult áprilisban a márciusi 2,7 százalékról és 2006 augusztusa óta a legalacsonyabb szintre süllyedt. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció - amely a teljes fogyasztói kosár 65,6 százalékát öleli fel - szintén 0,3 százalékponttal 1,2 százalékra esett vissza áprilisban, 2010 októberében volt utoljára ilyen alacsony.
A keresletérzékeny termékek inflációja, amely a teljes kosár 52,8 százalékát fedi le, szintén 0,3 százalékponttal 1,3 százalékra csökkent áprilisban és ezzel tavaly decemberi szintjére esett.

A fogyasztási kosár 31,3 százalékát takaró ritkán változó áru termékek inflációja 0,4 százalékponttal 1,2 százalékos kilenchavi mélypontjára lassult. A középtávú inflációs tendenciákat meghatározó tételeket elemezve az MNB megállapította, hogy az iparcikkek ára nem változott tavaly áprilishoz képest. A tartós iparcikkek általában jelentős havi kilengéseket mutató árszintje háromhavi emelkedést követően áprilisban csökkent, miközben a nem tartós iparcikkek inflációja "igen visszafogott dinamikát mutatott" - közölte a jegybank.

A piaci szolgáltatások ára 0,1 százalékkal csökkent áprilisban az előző hónaphoz képest, aminek okaként a banki díjemelések visszavonásának hatását emelte ki az MNB jelentése. Ennek hatását kiszűrve a szolgáltatások szélesebb körét tekintve az utóbbi évekre jellemző mérsékelt áremelkedést regisztrált a jegybank. A feldolgozott élelmiszerek szezonálisan kiigazított árszintje áprilisban csökkent az előző hónaphoz képest. A tejtermékek áremelkedését több termék csökkenő ára ellensúlyozta, közölte az áprilisi inflációs adat hátterét elemezve az MNB.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com