Módosította az idei költségvetést a parlament

Módosította a 2023-as költségvetési törvényt az Országgyűlés pénteken.A képviselők 131 igen, 54 nem szavazattal fogadták el a Magyarország 2023-as központi költségvetéséről szóló törvény módosítását. A rezsivédelem költségvetésének nevezett törvényjavaslat március eleji parlamenti vitájában Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta a gazdasági körülményeket, a kormánynak pedig a családok és a gazdaság védelme érdekében e változásokhoz kellett igazítani a költségvetést.
    

Az idei büdzsét tavaly júliusban fogadta el a parlament, majd az orosz-ukrán háború okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a kormány decemberben rendeletben rögzítette a 2023-as "költségvetés eltérő szabályait", azt követően pedig a módosítást benyújtotta az Országgyűlésnek. A most elfogadott törvény alapján az államháztartás központi alrendszerének kiadása idén 39 ezer 776 milliárd forint, míg bevétele 36 ezer 375 milliárd forint. A hiány 3400 milliárd forint lesz, szemben a tavaly az idei évre elfogadott büdzsével, amelyben 2352 milliárd forintos hiány szerepelt, 22 ezer 425 milliárd forintos kiadás és 31 ezer 252 forintos bevétel mellett.
    

A kormányzati szektor eredményszemléletű (ESA) hiánya 2023-ban a GDP-arányában 3,9 százalékra módosult. A hazai működési költségvetésnek mind a bevételi, mint a kiadási előirányzata 32 ezer 479 milliárd forintra változott a tavaly elfogadott 27 ezer 17 milliárdról, míg a hazai felhalmozási költségvetés 1851 milliárd forintos hiány mellett 3502 milliárd forintra nőtt, a tavaly elfogadott 3000 milliárdról.
    

Az európai uniós fejlesztési költségvetés kiadása 3793 milliárd forintra módosult 3407-ről, míg bevétele 2244 milliárdra, 2057 milliárdról. A költségvetési módosítás indoklásában a kormány 1,5 százalékos idei GDP-növekedéssel számol. A törvényben rögzítették: amennyiben a GDP 1,5 százalék felett nő, akkor a többletbevételt a hiány csökkentésére kell fordítani.
    

A jogszabály szerint az államadósság-mutató 2023 végére tervezett mértéke - a 2022 utolsó napján várható 73,5 százalékhoz képest - 69,7 százalék lehet. Tavaly júliusban 73,8 százalékra tervezték csökkenteni ezt a mutatót. A kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt megemelték a Pénzügyminisztérium kezelésében lévő központi tartalékot is: a rendkívüli kormányzati intézkedésekre az eredetileg tervezett 170 milliárd forint helyett 255 milliárd forint fordítható, a céltartalék összege 179 milliárd forintról 514 milliárd forintra nőtt.
    

A rezsivédelmi alap 2579 milliárd forintot tesz ki idén szemben a tavaly elfogadott 670 milliárd forinttal. Ebből az alapból kapnak kompenzációt a lakosság, az önkormányzatok, a központi költségvetési szervek, az egyházi és civil intézményfenntartók, az állami társaságok és a versenyszektor is. Az alap bevételeinek jelentős részét a költségvetés biztosítja, de hozzájárulnak többi között az energiaágazat, a légitársaságok, a gyógyszergyártók.
    

A költségvetés alapján a minisztériumok, valamint a kormány irányítása alá tartozó egyes alapok a rendelkezésükre álló előirányzatokból összesen 250 milliárd forint kötelesek befizetni. Az indoklásban azt írták, a büdzsé 6150 milliárd forintot fordít a nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra, ami a költségvetés legnagyobb tétele. A törvény emellett tartalmazza az idei 15 százalékos nyugdíjemelés fedezetét is. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com