Nagy Márton: nem konvencionális eszközökkel hajtja végre a monetáris enyhítést a jegybank

Mivel az irányadó alapkamat jelentősége csökken, a jegybank egyéb, nem konvencionális eszközökkel kívánja enyhíteni a monetáris kondíciókat - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtó-háttérbeszélgetésén szerdán, Budapesten.

Hozzátette: azért helyezik a hangsúlyt a nem konvencionális eszközökre, mint az önfinanszírozási program, vagy a kedden bejelentett növekedést támogató program (ntp), mert a mostani alacsony kamatkörnyezetben jelentősen csökkent az alapkamat változtatásának hatékonysága.

mnb

A programokkal sokkal hatékonyabban és célzottabban lehet elérni a jegybanki célokat, amelyek a kis- és középvállalkozások hitelezésének növelése és a beruházások támogatásán keresztül a gazdasági növekedés elősegítése - fejtette ki.

Az állampapírok hozamát is szeretnék "kisimítani" - mondta az MNB alelnöke, hozzátéve, hogy a hosszútávú hozamokat továbbra is magasnak tartják, de a rövidtávú hozamokból is szeretnének lefaragni. Fontos a hozamgörbe szintje és az, hogy minél laposabb legyen - mondta.

Az önfinanszírozási program és az ntp is "egyfajta lazítás", mivel lefelé tartanak a hitelek kamatai, olcsóbb lesz vállalati és lakossági hitelt felvenni - jegyezte meg.

Nagy Márton kifejtette: azért van szükség az enyhítésre, mert - bár a jegybank jövőre 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol - vannak lefelé mutató kockázatok. Ezeket a kockázatokat szeretné a jegybank célzott lépésekkel enyhíteni - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az inflációs célt várhatóan még egy ideig nem éri el a gazdaság, így nagy a mozgástér ezen az oldalon.

A monetáris politika mozgástere a korábbinál sokkal nagyobb azért is, mert csökken az ország devizakitettsége, így nem kell aggódni az árfolyamstabilitási kockázatok miatt - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com