Nagy Márton: nyerségre számíthat a magyar bankrendszer a következő években

A 2010 óta veszteséges magyar bankrendszer az idén elérheti a fedezeti pontot és 2019-re a régióban tevékenykedő kereskedelmi bankokkal összemérhető nagyságrendű nyereséget mutathat ki - jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban.

Az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Bloomberg hírügynökséggel pénteken lefolytatott és hétfőn publikált interjúban - amelynek tartalmáról az MNB tájékoztatta az MTI-t - elmondta, hogy a magyarországi kereskedelmi bankoknak a devizahitelek forintosítása és a magáncsőd intézményének a bevezetése miatt az idén még nehézségekkel kell számolniuk.

mnb

Az elmúlt négy évben negatív tőkearányos eredmény viszont három-négy éven belül plusz 10-12 százalékra emelkedhet - közölte, ami megfelel a Bloomberg kimutatásai szerint a régióban, például Lengyelországban átlagosnak tekinthető szintnek.

A Bloomberg az Európai Központi Banktól (EKB) adataira hivatkozva közölte, hogy a magyar kereskedelmi bankok tőkearányos nyeresége (ROE) 2014-ben mínusz 27 százalékra esett az előző évi mínusz 0,4 százalékról. A 2011 óta negatív mutatóval szemben Lengyelországban plusz 10,6 százalék, a Cseh Köztársaságban 12,7 százalék, Szlovéniában 4,3 százalék tőkearányos nyereség áll.

Az Európában legmagasabb banki különadóval, valamint a "tisztességtelen" devizaalapú jelzáloghitelezési gyakorlat miatt kártérítési kötelezettséggel terhelt magyar bankrendszer jövedelmezőségi pályája Nagy Márton szerint javulást mutat.

A kereskedelmi bankok vezetői maguk is bizakodóbbakká váltak Orbán Viktor miniszterelnök februárban a banki különadók fokozatos csökkentésére és kiszámíthatóbb politika folytatására tett ígérete óta.

A Magyar Bankszövetség adatai szerint a hitelezők az elmúlt öt évben 8,5 milliárd dollárt fizettek ki adók, bankadó és különféle egyéb díjak formájában. A kormány az eszközarányos banki adót az idei 0,53 százalékról jövőre 0,31 százalékra mérsékli, majd 2017-ben és 2019-ben tovább csökkenti.

Az elkövetkező években egyre kevesebb irányítási beavatkozásra kell számítani a szabályozó szervek részéről - jelentette ki Nagy Márton. 2016 lehet az első év, amikor a bankok számottevő nyereségre tesznek szert, jórészt a banki különadók csökkentésének köszönhetően - tette hozzá.

A bankrendszernek még mintegy 250 ezer devizaalapú autóhitelt kell forintosítania nagyjából egymilliárd euró összértékben, valamint fel kell dolgoznia a nem teljesítő jelzáloghitelek terheit. Számítani kell emellett a hitelezési gyakorlat szigorúbb felügyeletére is - hívta fel a figyelmet a jegybank ügyvezető igazgatója.

A magyar bankrendszernek hozzá kell járulnia az idén lebuktatott három brókercég által az ügyfeleknek okozott kár rendezéséhez is. A hitelezők befizetései az országos betétbiztosítási alaphoz az idei 17 milliárd forintról jövőre 33 milliárd forintra emelkednek - közölte Nagy Márton, jelezve, hogy a befizetések megemelt szintje az elkövetkező tíz évben fenn fog maradni.

Az egyik brókercég károsultjainak a kompenzálására létrehozott speciális alapba fizetendő további 100 milliárd forintot a cég eszközeiből valószínűleg vissza lehet majd szerezni - mondta.

A jegybank 2016-ban kezdi meg, de csak "nagyon óvatosan és fokozatosan" a növekedési és hitelprogram kivezetését - közölte Nagy Márton. Annak függvényében, hogy a kereskedelmi bankok maguk milyen ütemben fognak hozzá a saját forrásból finanszírozott hitelezéshez, a jegybanki program kivezetése valószínűleg tovább fog tartani egy évnél - jegyezte meg.

A jegybank eddig már 2,75 ezer milliárd forintot bocsátott kamatmentesen a kereskedelmi bankok rendelkezésére kis- és középvállalatok számára 2,5 százalékban maximált kamattal nyújtott hitelek finanszírozására.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com