NAV: az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek ki kell egészíteniük az szja-tervezetet

Már kevesebb mint egy hét van hátra. Május 20-a a határidő az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek szja-bevallásának is.

Bevallásukat teljesíthetik önállóan vagy a NAV által kiajánlott tervezet kiegészítésével is - hívta fel a figyelmet pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és áfafizetésre kötelezetteknek, a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet, legkésőbb május 20-áig mindenképpen át kell nézniük, ki kell egészíteniük és be kell adniuk azt, mert enélkül nem lesz érvényes bevallásuk. A tavalyi adatokat alapul véve az érintettek 40 százalékának még van teendője, eddig 314 ezer egyéni vállalkozó, 116 ezer mezőgazdasági őstermelő és 12 ezer áfafizetésre kötelezett magánszemély nyújtotta be szja-bevallását - ismertette a hivatal közleménye.

A mezőgazdasági őstermelőnek továbbra sem kell bevallást benyújtania, ha a támogatások nélkül számított bevétel nem haladta meg 2024-ben az éves minimálbér felét, vagyis az 1 600 800 forintot, és más bevallásköteles jövedelme nem volt. Ellenben, ha az őstermelői bevétele meghaladta az 1 600 800 forintot, akkor a tervezet kiegészítésével tehet eleget bevallási kötelezettségének.

A tervezet módosítása online a legegyszerűbb, az eSZJA felületen. Akinek nincs DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációja, érdemes most megtennie, hiszen a későbbiekben is szükség lehet rá az online ügyintézéshez - ajánlotta a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com