NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: január 1-jétől egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó -és Vámhivatal.A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után jövőre pedig már havi nettó 20 ezer forint kedvezmény vehető igénybe tették hozzá.

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Újdonság, hogy aki a két-, három-, illetve négy- vagy többgyermekes édesanyaként szja-mentességre is jogosult, összevont adóelőleg-nyilatkozatot is leadhat a munkáltatójának, kifizetőjének, amelyben a családi adókedvezményt, járulékkedvezményt és a rá vonatkozó"anyakedvezmény" figyelembevételét egyszerre kérheti - ismertette a közlemény.

Kitértek arra is, hogy a családi kedvezmények keretösszege – a családi jövedelem függvényében – akár az szja-mentesség mellett is igénybe vehető. Több lehetőség is van a kedvezmények érvényesítésére, a két-, három-, illetve négy vagy többgyerekes édesanyának is lehet olyan jövedelme, amelyre nem vonatkozik az szja-mentesség, illetve a családi kedvezményből az szja-mentesség miatt fennmaradó rész családi járulékkedvezményként is igényelhető. Ha az anya valamennyi adóalapját lenullázta, a családi kedvezményt az édesapa is érvényesítheti. A NAV honlapján minden információ megtalálható, a hivatal gyakorlati kérdésekkel és válaszokkal is segíti a különböző kedvezmények igénybevételét.

Januártól nem csak a családi adókedvezmény emelkedik, életbe lép a harminc év alatti anyák teljes szja-mentessége, és a negyven év alatti kétgyermekes anyák is belépnek az szja-mentes körbe.

A családi kedvezmény duplázása két fázisban valósul meg, 2025. július 1-jén első lépésként az 50 százalékos emelés hatására egy gyermek után havi nettó 15 ezer, két gyermek esetén gyermekenként havi 30 ezer, míg három vagy több gyermeknél gyermekenként havi 49 500 forintra emelkedett az összeg. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak utáni kedvezmény 2025. július 1-jén havonta 5 ezer forinttal emelkedett, 2026. január 1-jével pedig újabb 5 ezer forinttal nő, így már havi nettó 20 ezer forint vehető igénybe - emlékeztetett a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com