NAV: már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által összeállított dokumentum a legtöbb esetben minden szükséges adatot tartalmaz, de ezzel együtt nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a tervezet átnézését - hívta fel a figyelmet a hivatal kedden.A közlemény szerint a NAV az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amelyet két okból is érdemes mindenkinek átnéznie.

Egyrészt azért, hogy a tervezet minden kedvezményt tartalmaz-e, például aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának például arról, hogy a családi kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, érdemes mielőbb kiegészítve elküldenie a bevallását.

A visszajáró adót a bevallás beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki a NAV - jelezték. Másrészt azért érdemes átnézni a tervezetet, hogy az minden 2024-ben megszerzett jövedelmet tartalmaz-e.

A leggyakoribb jövedelem típus, amelyről a hivatalnak nincs minden adata a kitöltéshez, az a lakáskiadásból és az ingatlaneladásból származó jövedelem, de április végétől már ebben is segít a NAV új fejlesztése - az egyszerűen használható, közérthető - kérdés-felelet mód - írták, hozzátéve, hogy az érintetteknek nem kell hosszasan számolgatni, elegendő ugyanis néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban.

Közölték azt is, hogy a tervezeteket a legegyszerűbben a NAV eSZJA-felületén lehet átnézni. Az online, egyszerűen kezelhető felület népszerű, hiszen május 5-éig összesen több mint egymillióan adták be a tervezetet ezen keresztül. Az 1+1 százalékról is itt lehet legegyszerűbben rendelkezni, eddig már több mint 680 ezren küldték be így az 1 százalékos nyilatkozatukat - közölte a NAV.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com