Negatív nyitást várnak a szakértők

A negatív nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdheti a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: jelentősen estek az amerikai piacok az olajár csökkenése miatt, és Ázsiában is negatív a hangulat. Ez Európában és a budapesti tőzsdén is negatív korrekciót hozhat - tette hozzá.

BET logo

Az Equilor MTI-hez eljuttatott elemzésében szintén kiemelte, hogy nem számítanak kedden pozitív kezdésre az európai tőzsdéken, így a BÉT-en sem, miután erős eladói nyomás uralkodott az ázsiai piacokon.

A hangulatot továbbra is az olajár esése határozta meg. A kínai tőkekiáramlás üteme decemberben rekordmagasságba szökött, meghaladva az 1000 milliárd dollárt. A hír hatására a shanghaji Composite index 6 százalékot meghaladóan gyengült.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 123,21 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 23 234,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt. A Mol 150 forinttal, 1,10 százalékkal, 13 725 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 65 forinttal, 1,12 százalékkal, 5753 forintra csökkent, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal, 397 forintra nőtt, forgalma 79,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 89 forinttal, 1,62 százalékkal, 5410 forintra esett, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com