Négynapos bankszünnapot tart az Erste Bank

Az Erste Bank Hungary bankszünnapot tart négy napon át, a 2022. december 1. 22 óra és december 4. 24.00 óra közötti változások a lakossági ügyfeleket jelentősebben nem érintik, esetükben a kártyás vásárlás, a készpénzfelvétel elérhető - közölte a pénzintézet a honlapján.A pénzintézet már korábban jelezte, hogy december elsejével átveszi a Commerzbank Zrt. ügyfeleit, és emiatt szolgáltatásai korlátozottan lesznek elérhetők december elején. A Commerzbank Zrt. ügyfelei november utolsó napján már néhány szolgáltatást korlátozottan érhetnek csak el, december elsején és másodikán pedig nem lesz módjuk tranzakciókat végrehajtani. Ezt követően december 4-én éjfélig az elektronikus csatornákat sem tudják majd elérni, illetve november 30-án délután hat óra után régi vállalati kártyáikat sem tudják majd használni.
    

A Commerzbank Zrt. ügyfeleinek új, Erste Bank Hungary-s vállalati kártyáit december 2-án a délutáni órákban aktiválják, azok ezt követően használhatók lesznek vásárlásra és készpénzfelvételre is. A beérkező utalásokat az Erste Bank Hungary a bankszünnap idején is fogadja és jóváírja, azokat december 5-én láthatják majd az ügyfelek.
    

Az Erste Bank Hungary fiókjai december 2-án, pénteken zárva tartanak, és a cég bankszünnapot tart az ezt követő hétvégén is. Az Erste Bank Hungary lakossági ügyfeleinél az online szolgáltatásokat ez nem érinti jelentősebben, egyebek között a nem azonnali és a csoportos átutalásoknál, a deviza-konverziók esetében számíthatnak a megszokottnál lassabb teljesülésre.
    

A vállalati ügyfelek esetében a bankszünnapok idején az online csatornák sem lesznek elérhetők, a kártyák azonban vásárlásra és készpénzfelvételre is használhatók lesznek. December 5-től a Commerzbank Zrt. egykori és az Erste Bank Hungary minden ügyfele korlátozások nélkül éri el az Erste Bank Hungary megszokott szolgáltatási kínálatát.
   

A bank azt javasolja vállalati ügyfeleinek, hogy a december elejére tervezett utalásokat (így például a munkabérek kifizetését) december elsején 16.00 óráig indítsák el, hogy azok még aznap teljesüljenek. Az Erste Bank Hungary lakossági ügyfeleit az átvétellel járó informatikai munkálatok nem érintik jelentősebben. Az online szolgáltatások (George App, George Web) elérhetők maradnak, a december 2-án esedékes nyugdíjak és családtámogatási juttatások aznap, a megszokott időben megérkeznek a számlákra.


A december 2-ra ütemezett csoportos beszedések, állandó és előre megadott átutalások azonban december 5-én teljesülnek majd, míg a nemzetközi kimenő utalások, a deviza átvezetés és konverzió a megszokottnál később teljesülhetnek. Nem lesz elérhető az azonnali, az értékpapír számlához kapcsolódó átvezetés és devizaváltás George Appon és George Weben, az azonnali devizaváltás a TeleBankon, valamint a George Store és az Erste Store - tájékoztatott az Erste Bank Hungary.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com