Nyereséges volt a CIG Pannónia az első fél évben

Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első fél évében, a társaság 589 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 186 millió forint nyeresége volt - közölte a biztosító társaság kedden.

A CIG csoport díjbevétele éves szinten 14 százalékkal nőtt, 7,974 milliárd forintot tett ki a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált jelentés szerint.

1

Az életbiztosítások díjbevételei 10 százalékkal nőttek 2014 hasonló időszakához képest, míg a nem-életbiztosítási üzletág 32 százalékos díjbevétel növekedést ért el, utóbbiból 1,65 milliárd forint díjbevétel származott.

A biztosító kárfizetésekre és szolgáltatásokra, valamint kárrendezésre fordított költségei 4,37 milliárd forintot tettek ki. Ebből 3,94 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások részleges- és teljes visszavásárlása és 234 millió forint az általános biztosítások kárráfordítása.

A CIG Pannónia összes működési költsége mintegy 2,6 milliárd forint volt az első félében, amelyből 1,67 milliárd forint a fizetett megbízási díj, jutalék és egyéb szerzési költség.

A CIG Pannónia részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír a hétfői tőzsdenapot 163 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 237, a legalacsonyabb 156 forint volt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com