Nyugdíjbiztosításhoz az adójóváírást az szja-bevallásban kell igényelni

Az államilag támogatott nyugdíjbiztosításhoz járó adójóváírást a személyi jövedelemadó (szja) bevallásban kell igényelni, mert az nem jár automatikusan - hívta fel a figyelmet közös közleményében az Union Biztosító és az Erste Biztosító szerdán.

Bóna Katalin, az Union ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette: az igénylést a biztosítótól kapott díjigazolás alapján kell kitölteni, ezt az igazolást a biztosítók jogszabály szerint legkésőbb február közepéig postázzák. Aki azonban február végéig sem kapja meg az előző évi befizetésekről szóló dokumentumot, az a biztosítója ügyfélszolgálatán kérje annak pótlását - tette hozzá.

forint

A tavalyelőtt bevezetett nyugdíjbiztosítási támogatás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után, több szerződés esetén is legfeljebb évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Tavaly év végéig már mintegy 120 ezren köthettek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük több mint 50 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást.

Az adóhatóságnak az adóbevallás beérkezésétől számítva 30 napja van az adójóváírás átutalására, feltéve, hogy a bevallás hibátlan volt. Az alacsonyabb jövedelműeknél előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó már nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz, ekkor a visszaigénylésben csak csökkentett összeg igényelhető - közölték.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az ügyfél időben rendezze esetleges adó- vagy járuléktartozását, mivel ez is akadályozhatja, hogy az adóhivatal időben utalja az összeget.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com