Oldalazásra számítanak az elemzők a tőzsdén

Oldalazásra számítanak jelentős árfolyammozgások nélkül csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: alacsony forgalom mellett oldalazás várható a piacon, a kereskedést befolyásoló makroadatot nem tesznek közzé. A befektetők a pénteki OTP gyorsjelentésre figyelhetnek majd, ami a várakozások szerint kedvező lesz - tette hozzá.

BET logo

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában szintén kiemelte, hogy csendes a kereskedés a héten a BÉT-en, és a csütörtöki piaczárás utáni MSCI átsúlyozás bejelentésétől sem vár radikális változásokat.

Hozzátette: pénteken hajnalban az OTP kavarhatja fel az állóvizet a gyorsjelentésével, majd a bank pénteken délután három órától elemzői telekonferencián válaszol a felmerülő kérdésekre.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,88 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 27 502,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.

A Mol 25 forinttal, 0,14 százalékkal, 17 265 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,43 százalékkal, 6930 forintra erősödött, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,15 százalékkal, 431 forintra esett, forgalma 845,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,38 százalékkal, 5731 forintra gyengült, a részvények forgalma 923,2 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com