Orbán Viktor: családbarát adóforradalom indult

Magyarország nem megszorít a zavaros gazdasági háborús világhelyzetben, hanem lehetőségeket nyit a fiatalok és a családok előtt is, "ez egy valóságos családbarát adóforradalom" - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a magángazdaságban már év eleje óta létezik az a lehetőség, hogy a munkaadók a saját dolgozóiknak kedvező adózási feltételek mellett havi 150 ezer forint értékben adhatnak otthonteremtési, lakhatási támogatást. Most a közszolgálatban dolgozók számára is programot indít a kormány: évente kaphatnak nettó egymillió forintot lakáshitel-törlesztésre vagy otthonvásárlás esetén önerőre - tette hozzá.

Felidézte: a másik terület, ahol február áttörést hirdetett a kormány, a családtámogatások területe. Ez egy valóságos családbarát adóforradalom, mert a csedet és a gyedet adómentessé teszik. Ez két év alatt elérheti akár az egymillió forintos plusz jövedelmet is, és most a gyerekek után járó adókedvezményt is megduplázzák két lépésben - emelte ki.

Hozzátette: ugyanez megtörténik a családosokkal január 1-jén, amikor az 1-3 gyermekeseknek még 50 százalékkal megnövelik az adókedvezményét, októberben pedig a háromgyerekes édesanyák életük végéig szja-mentesek lesznek, és ez majd megtörténik a kétgyermekesekkel is január 1-jétől.

"Tehát egy hat hónap alatt lezajló adóforradalomnak az első napjait éljük most" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com