Ötödével is növelheti a havazás a gépjármű-balesetek és a lakáskárok számát

A havas időben általában 10 és 20 százalék között nő a lakás és gépjárműkár-bejelentések szám - közölték a biztosítók az MTI-vel.

A Groupama Biztosítónál 10 és 20 százalék közötti mértékben nő a havazás miatti koccanásokból, kicsúszásokból keletkező balesetek száma, a javítási költségek nagysága ugyanakkor nem emelkedik markánsan.

1

A Generali Biztosító is arról számolt be, hogy összességében 10-20 százalékos a gépjármű balesetek növekedése, de a csonttörések száma vagy a rácsúszásos autós ütközések száma akár 30 százalékkal is nőhet, ha leesik a hó, ahogy a héten kedden és szerdán is történt.

Az Aegon Biztosítónál a gépjármű-biztosítás területén januárban - évtizedes tapasztalatok alapján - nem nő meg más hónapokhoz képest a kárbejelentések száma. Ilyenkor kevesebben ülnek autóikba, közülük ugyan nagyobb arányban szenvednek balesetet a csúszós utak miatt, de a kevesebb közlekedő miatt az összes kár szinten marad.

A lakásoknál a hónyomás okozta károk a jellemzőek, de ez a kártípus előfordul a gépjárműveknél is, hiszen a tetőről lezúduló hó a ház előtt parkoló autókban okozhat kárt. A Generali megjegyezte, szinte minden télen előfordul, hogy a hó és az arra ráfagyott jég megnyomja a házak tetejét. Ezek a károk - esetenként - 50-100 ezer forintot tesznek ki.

A sérült tető ráadásul a nagyobb havazások után rendszerint be is ázik, így sokszor már csak akkor veszi észre a lakó a kárt, amikor az olvadó hó a "nappali padlóját áztatja".

A Groupama közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a csúszásveszély megszüntetése nem csak a telken belül, de a kerítés előtti járdaszakaszon is a lakás tulajdonosának a feladata, és ennek elmaradásért felelősségre is vonható. Ezt a felelősséget veszi át a biztosító, amennyiben az adott lakásbiztosítás tartalmazza ezt a kockázati elemet is.

A Generali Biztosító azt is közölte, hogy a hó miatti károk 2013. első három hónapjában voltak a legmagasabbak, amikor a gépjárművekben 100 millió forint kár keletkezett, míg a hó nyomása - 1500 esetben - 114 millió forint kárt okozott. Ezek a számok 2014-ben egyharmadra, míg a múlt évben nem egészen egyötödre estek vissza.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com