OTP Bank: a bíróság hatályon kívül helyezte a GVH bankközi jutalék ügyben hozott határozatát

Az úgynevezett bankközi jutalék (Multilateral Interchange Fee - MIF) ügyben, megváltoztatva ezzel az azt helyben hagyó elsőfokú bírósági ítéletet, egyben a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) új eljárás lefolytatására kötelezte március 9-én tartott, másodfokú, pert lezáró tárgyalásán kihirdetett ítéletében - tette közzé a bank csütörtökön, a BÉT honlapján.

Az OTP Bank a közlemény szerint megkezdte az ítélet részletes elemzését. A GVH 2009 szeptemberében több mint 1,9 milliárd forint bírságot szabott ki a magyarországi bankkártyapiac két szereplőjére, a Visára és a Mastercardra, illetve számos hazai pénzintézetre kartellezés miatt.



A pénzintézetek a versenyhatóság szerint egységesen és közösen rögzítették a két kártyatársaság jutalékát, amivel torzult a kártyatársaságok és a bankok közötti verseny is. A pénzintézetek összesen 968 millió forintos bírságot kaptak, a versenyhatóság az OTP Bankot 281 millió, a Budapest Bankot 188 millió, az MKB Bankot 84 millió, a K&H Bankot 127 millió, a CIB Bankot 91 millió, az Erste Bankot 107 millió, az ING magyarországi fióktelepét 90 millió forint megfizetésére kötelezte.

A két magyarországi kártyatársaság, a Visa és a Mastercard egyenként 477 millió forintos büntetést kapott. A versenyjogi büntetésben részesített bankok még 1996-ban állapították meg az egységes bankközi jutalék mértékét, ami nem biztosított esélyt arra, hogy a Visa és a Mastercard közötti verseny éreztesse hatását. A pénzintézetek ugyanis közvetetten befolyásolták a kereskedői díj - vagyis a kereskedő által a kártyás fizetést elfogadó banknak fizetett jutalék - szintjét, ami eredetileg a bankok közötti verseny egyik legfontosabb tényezőjének kellett volna lennie.

A versenyhatóság a 2004-2007 közötti időszakban befolyt bankközi jutalékot vette a bírság alapjául, míg jelentős enyhítő körülményként értékelte, hogy az eljárás alá vontak maguk is felismerték, hogy a bankközi jutalék mértékén változtatni kell, és az eljárás során együttműködő magatartást tanúsítottak. További enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás egyes elemeiről a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a GVH is tudomást szerzett, illetve az Európai Bizottság még nem sújtott bírsággal részben hasonló megoldásokat.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com