PM: 4753,4 milliárd forint volt a központi alrendszer pénzforgalmi hiánya 2022-ben

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének decemberi pénzforgalmi hiánya 1287,0 milliárd forintot tett ki, így az éves hiány 4753,4 milliárd forint volt 2022-ben - jelentette szerdán kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 4611,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 405,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 263,9 milliárd forintos többletet, mutattak. A jelentésben kiemelték, hogy a  múlt évi 29 786,1 milliárd forint összegű bevételek az előző év azonos időszakához képest 4684,2 milliárd forinttal, 18,7 százalékkal magasabbak lettek.
    

A tavalyi évben - és 2023-ban is - kiemelten fontos feladat volt a nyugdíjasok védelme, így 2022-ben nyugellátásokra 4791,5 milliárd forintot fordítottak - írták a tájékoztatóban. Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is: ezek 2203,2 milliárd forintot tett ki. 2022-ben az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya várhatóan a tervezetteknek megfelelően, a GDP 4,9 százalékán alakult, a különleges földgázkészlet-felhalmozást is számítva pedig a hiány 6,1 százalékon teljesülhetett. Az államadósság a vártnál erőteljesebben csökkenhetett, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 73,5 százalékra javult az előző évi 76,8 százalékról.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com