PM: szeptember végéig 2270 milliárd forintra nőtt a hiány

Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).A PM kiemelte: a járvány második hullámának idején a legfontosabb cél a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. Szeptemberig a központi költségvetés 1841,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,3 milliárd forint többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 441,8 milliárd forint hiányt értek el.

    
Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 303,6 milliárd forintot tett ki. A központi alrendszer kiadásai szeptember végéig 18 460,0 milliárd forintot tettek ki, 2612,6 milliárd forinttal, 16,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A kiadások közül az év első kilenc hónapjában kiemelkednek a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatások, 150,9 milliárd forint összegben. A járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések szeptember végéig 581,4 milliárd forintot igényeltek - közölte a PM.
    

A lakásépítés támogatására a kilenc hónapban 183,6 milliárd forintot költött a költségvetés, 55,7 milliárd forinttal többet, mint egy éve. A családi támogatásokra 2020. szeptember végéig összesen 301,6 milliárd forintot fordított a kormány, mely 1,5 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakának a kifizetése.
    

A központi alrendszer bevételei szeptember végéig 16 189,7 milliárd forintot tettek ki, az előző év azonos időszakához képest 645,9 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal nőttek. A személyi jövedelemadó bevételei 74,6 milliárd forinttal 1850,5 milliárd forintra nőttek, a társasági adóé 128,6 milliárd forinttal 304,3 milliárd forintra emelkedtek.
    

Általános forgalmi adóból viszont 65,7 milliárd forinttal kevesebb, 3259,5 milliárd forint gyarapította a költségvetést az első kilenc hónapban. A központi költségvetés adóssága szeptember végéig 3812,7 milliárd forinttal, 33 494,7 milliárd forintra nőtt. A nettó forintkibocsátás 2652,3 milliárd forinttal, a nettó devizakibocsátás pedig 634,8 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát.
    

A forint árfolyamának gyengülése az elmúlt év végéhez képest 520,2 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét. A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 617,5 milliárd forint nettó kamatkiadás 149 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, ez a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...

http://ujhazak.com