Pozitív kezdés várható Európában

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 41 ponttal, a frankfurti DAX index 59 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 25 ponttal emelkedik nyitáskor.

Pénteken az európai tőzsdeindexek veszteséggel zártak. Az FTSE Eurofirst 300 index 0,79 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,64 százalékkal gyengült. Frankfurtban a DAX index 66 ponttal, 0,65 százalékkal 10 259 pontra csökkent, a londoni FTSE-100 index 97 ponttal, 1,43 százalékkal 6693 pontra esett, a párizsi CAC-40 index pedig 34 ponttal, 0,78 százalékkal 4377 pontra gyengült. Veszteséggel zártak pénteken az amerikai tőzsdék is, a főbb indexek 0,2 százalékkal csökkentek.



A pénteki zárással az S&P-500 index közel 36 éve a leghosszabb veszteséges szakaszát tudhatja maga mögött a választási bizonytalanságok miatt. Ázsiában viszont hétfőn - Kína kivételével - már nagy nyereséggel indították a globális kereskedési napot az értékpapírpiacok, miután vasárnap az amerikai szövetségi nyomozó iroda igazgatója bejelentette, hogy nem indul bűnvádi eljárás Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje ellen az újabban feltárt e-mailek miatt és az FBI fenntartja júliusban hozott döntését is, miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen. A vizsgálat szerint ugyanis a levelezés nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon.

Az európai tőzsdei kezdés előtt másfél órával Tokió 1,7 százalék, Szöul 0,8 százalék, Hongkong 0,6 százalék, Tajvan 1,5 százalék nyereségben járt. A sanghaji és sencseni tőzsdéken jegyzett vezető részvények indexe, a CSI300 viszont 0,12 százalékkal csökkent. Clinton tisztázása erőt adott a dollárnak, a részvényárfolyamok és a dollár erősödése viszont az arany árát csökkentette. Az európai kezdés előtt másfél órával az eurót 0,62 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1071 dolláron. Az arany határidős jegyzése pedig 1,15 százalékkal állt alacsonyabban unciánként 1289,55 dolláron. Az olaj ára az előző heti nagy veszteségek technikai korrekciója keretében emelkedett hétfőn.

A Brent ára 1,49 százalékkal hordónként 46,26 dollárra, a WTI 1,59 százalékkal 44,77 dollárra csökkent. A Brent ára pénteken 45,08 dollárig ment le, augusztus eleje óta a legalacsonyabb szintre. A WTI pénteken 43,57 dollárnál járt, szeptember 20 óta a legalacsonyabb áron. Az olaj árának a múlt heti esése január óta a legnagyobb mértékű volt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com