Pozitív kezdés várható Európában

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 35 pont, a londoni FTSE-100 index 22 pont, a párizsi CAC-40 index 19 pont emelkedéssel kezdhet.

Pénteken az európai indexek vegyesen zártak. A pán-európai Stoxx Europe 600 index kezdeti erősödés után szinte változatlanul zárt, az FTSE Eurofirst 300 index 0,15 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,21 százalékkal csökkent.



Frankfurtban a DAX index 24 ponttal, 0,21 százalékkal erősödött, a londoni FTSE-100 index 29 ponttal, 0,40 százalékkal zárt magasabban, a párizsi CAC-40 index 2 ponttal, 0,04 százalékkal emelkedett. A madridi IBEX-35 index 0,64 százalékkal, a milánói FTSE MIB 0,45 százalékkal gyengült. Az indexek elsősorban az eltérő eredményeket mutató tőzsdei jelentések hatására zártak vegyesen pénteken. A legjobban a nyersanyagipari ágazat papírjai szerepeltek, indexük 3,6 százalékkal emelkedett.
Az ArcelorMittal acélipari konszern részvénye például több, mint kilenc százalékkal erősödött. Az amerikai tőzsdeindexek 0,3-0,5 százalék emelkedéssel rekordon zártak pénteken, miután az elnök "fenomenális" adóreform néhány héten belüli bemutatását jelentette be. A hetet a DJIA-30 index egy százalék, az S&P-500 index 0,9 százalék, a Nasdaq Composite pedig 1,2 százalék nyereséggel fejezte be.

Az ázsiai tőzsdék az amerikai piacok pénteki rekord zárását és a hét végi amerikai-japán csúcstalálkozó pozitív hangvételét nyugtázva emelkedő irányt adtak a hétfői globális értékpapírpiaci kereskedésnek. Tokió 0,44 százalékkal, Szöul 0,17 százalékkal erősödött, Sanghajban 0,50 százalékkal, Hongkongban pedig 0,40 százalékkal emelkedett a tőzsdeindex. Hétfőn az olajár kissé lefelé korrigált.

Pénteken az olajár még két százalékkal emelkedett, mert az Energy Information Administration havi jelentése szerint az OPEC januárban 90 százalékát teljesítette termeléscsökkentési ígéretének. Az európai kereskedés kezdete előtt két órával a Brent nyersolaj 0,07 százalékkal, a WTI 0,15 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 56,66 és 53,78 dolláron. A határidős piacon az arany jegyzése 0,28 százalékkal unciánként 1232,45 dollárra csökkent. Az eurót 0,07 százalékkal jegyezték gyengébben 1,0633 dolláron.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com