Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés hétfőn az elemző szerint

Pozitív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az előző kereskedési napon elszenvedett esést követően az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1197,36 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel 102 554,62 ponton zárt pénteken.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, hogy a múlt héten tovább esett a BUX index.

A 104 ezer pontos támasz letörését követően pénteken jelentősebb mínuszban zárt a hazai részvényindex.

A szakértő szerint a vezető részvények közül az OTP árfolyamában újabb támasz tört le, a június óta tartó emelkedő trendvonal, amely már ellenállást képez 29 900 forintnál, a következő támasz pedig a 30 napos mozgóátlag 29 518 forintnál. Pénteken az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,84 százalékkal, 29 530 forintra esett, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki.

A Mol jegyzése a 200 napos mozgóátlag felé közelít, amely 2905 forintnál jelent fontos támaszt, ellenállás 2966 forintnál húzódik. Az előző kereskedési napon a Mol 36 forinttal, 1,22 százalékkal, 2914 forintra csökkent 970,3 millió forintos forgalomban.

Az elemző szerint a Richter számos támaszt tört le pénteken, a következő egy emelkedő trendvonal 10 170 forintnál, majd 10 100 forintnál látható újabb szint, felül 10 285 és 10 317 forintnál húzódnak rövid távú ellenállások. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,1 százalékkal, 10 270 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyama az 1910 forintos támasz felé tart, alatta 1868 forintnál látható a következő szint, míg felül 1979 forintnál van erős ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama pénteken 36 forinttal, 1,84 százalékkal, 1924 forintra gyengült, forgalma 419,6 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9272,63 ponton zárt pénteken, ez 24,61 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com