Pozitív nyitás várható az elemző szerint

A Budapesti Értéktőzsdén pozitív hangulatra számít az elemző kedden.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően pozitív nyitást várnak a Budapesti Értéktőzsdén kedden, mivel hétfőn a lengyel részvények nagyon jól teljesítettek a régióban - pénteken ugyanis a lengyel adósságot nem minősítette le a Moody's, csak a kilátást rontotta negatívra.

BET logo

A vezető elemző szerint ez a pozitív hangulat akár a kelet-európai piacokat, köztük a magyart is meghatározhatja kedden.

Kiss Mónika úgy látja, hogy a tovább emelkedő olajár segítheti a Mol részvényeinek kereskedését, a hétvégén a Goldman Sachs jelentésében fordulatot vetített elő az olajpiacon, a korábbi kínálati piacot keresleti válthatja.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 294,18 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel 26 556,35 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal, 16 395 forintra csökkent, 892,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 2,73 százalékkal, 6960 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 454 forintra gyengült, forgalma 220,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal, 5549 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com