Pozitív nyitást várnak a szakértők

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár a nemzetközi piacok a kereskedelmi háborús félelmek miatt még mindig nyomás alatt vannak, ugyanakkor a magyar tőzsde szerdán jól teljesített.

A Richter csütörtök reggel közzétett második negyedéves adatai azt mutatják, hogy a cég teljesítménye az elemzői várakozásokat is felülmúlta. A gyógyszergyár pénzügyi eredménye kiemelkedő volt a pozitív devizahatásnak, illetve a kínai értékesítésnek köszönhetően, ezért a Richternél vételi erő megjelenése várható - emelte ki a Concorde elemzője.

Miután az OTP közzétette, hogy a Societe Generale bolgár és az albán üzletágát megvásárolta, ez a hír is pozitív reakciót válthat ki a piacon - tette hozzá. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is azt emelte ki az MTI-nek küldött elemzésében, hogy a nemzetközi befektetői hangulat a kereskedelmi feszültségek ismételt fellángolása miatt negatív, ugyanakkor a hazai részvénypiacot most más tényezők mozgathatják.



Mint fogalmazott, a Richter jelentése jelentős pozitív meglepetést okozott, a legtöbb soron meghaladta az előzetes várakozásokat, így mindenképpen pozitív árfolyamreakció várható a gyógyszergyártó piacán, és nagy valószínűséggel sikerül áttörni az 5000 forintos szintet - írja Varga Zoltán elemzésében.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 465,66 pontos, 1,30 százalékos emelkedéssel, 36 207,72 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 58 forinttal, 2,15 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,65 százalékkal 10 490 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,63 százalékkal 398,50 forintra emelkedett, forgalma 128,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,20 százalékkal 4970 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3835,51 ponton zárt szerdán, ez 25,76 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com