Seychelle-szigeteki és panamai társaságok ellen indított piacfelügyeleti eljárást az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta a Seychelle-szigeteki székhelyű Goldstein Brokers Ltd. és a Panamában bejegyzett Goldstein Equitas INC S.A. társaságoknak, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. Az MNB mindkét társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat.
A jegybank keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, hogy a cégeknek budapesti irodája, és magyarul is elérhető honlapja is volt.
A piacfelügyeleti eljárásban azt vizsgálják, hogy a társaságok végeznek-e, vagy végeztek-e - rendszeres gazdasági tevékenységük keretében - az MNB engedélye nélkül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben írt befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve kiegészítő szolgáltatást, továbbá bejelentés hiányában ugyanezen törvény szerinti függő ügynöki tevékenységet.
A jegybank - eddigi gyakorlatával összhangban - mindkét társaság adatait megjelentette honlapja figyelmeztetések menüpontjában, jelezve, hogy azok nem szerepelnek az MNB nyilvántartásában, pénzügyi felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére Magyarországon nem jogosultak.
Az MNB végzése semmilyen formában nem érinti a társaságok befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A jegybank piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét nyilvánosan közli honlapján - olvasható a közleményben.
MTI

Hozzászólások