Sok adatra készülhetnek a befektetők a jövő héten

Sok makrogazdasági adat lát napvilágot a jövő héten, hétfő kivételével minden napra jut egy vagy két publikáció egyebek közt az államháztartásról, az ipari termelésről, a külkereskedelemről és a fogyasztói árakról.

kshKedden az ipari termelés augusztusi alakulásáról közöl előzetes számokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Júliusban az ipari termelés 12,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az év első hét hónapjában pedig 9,8 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A bővülés kétszámjegyű havi dinamikája az elemzőket is meglepte.

Kedden ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás szeptemberi, illetve első kilenchavi előzetes adatait. Az év első nyolc hónapjában 858,8 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya, ez az éves előirányzat 87,2 százaléka. Az augusztusi hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, amely több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit.

Ugyancsak kedden közli a Magyar Nemzeti Bank a devizatartalékok szeptemberi adatait. Augusztusban 309 millió euróval nőttek az ország devizatartalékai, a hónap végén 35,534 milliárd eurót tettek ki. Szeptemberben nem volt devizakötvény lejárat, amely jelentős mértékben befolyásolhatná a tartalékok szintjét.

Szerdán teszi közzé a jegybank a monetáris tanács szeptember 23-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét. Az ülésen a testület nem változtatott az alapkamaton, amely továbbra is 2,1 százalékon áll. Az ülés után közzétett inflációs jelentésében az MNB 0,1 százalékra emelte idei inflációs előrejelzését a korábbi nulla százalékról, és 3,3 százalékra a 2014-es gazdasági növekedés várható ütemét a korábban várt 2,9 százalékról.

Szerdán a kereskedelmi szálláshelyek augusztusi forgalmáról közöl statisztikát a KSH. Júliusban 2,6 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma, míg az év első hét hónapjában 5,6 százalékkal volt magasabb a múlt év azonos időszakinál. A turizmust továbbra is a belföldi vendégforgalom húzza, a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma júliusban 5,5 százalékkal volt magasabb a tavalyinál, míg a külföldi vendégéjszakák száma 0,7 százalékkal csökkent.

Csütörtökön a külkereskedelem augusztusi havi adatairól teszi közzé első becslését a statisztikai hivatal. Júliusban gyorsulva nőtt mind a kivitel (8,4 százalék), mind a behozatal (7,9 százalék), és tovább nőtt a külkereskedelmi mérleg többlete is, az első héthavi aktívum 3,782 milliárd eurót tett ki.

Piaci elemzők ugyanakkor arra számítanak, hogy a belső fogyasztás és a beruházások élénkülésének köszönhetően gyorsul az import növekedési üteme, így a következő hónapokban csökkenő ütemben emelkedik tovább a mérlegtöbblet. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a júliusi adatokban nem érződött az orosz embargó exportra gyakorolt hatása.

Pénteken nyilvánosságra kerül a szeptemberi inflációs adat, és ehhez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Bank is közzéteszi havi inflációs alapmutatóit. Augusztusban továbbra is alacsony, 0,2 százalékos volt az infláció a KSH adatai szerint. Az adatközlés után londoni elemzők azt jósolták, hogy szeptemberben várhatóan ismét negatív tartományba süllyed vissza az éves infláció a bázishatások miatt, de később már markánsabb ütemű gyorsulás valószínű.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com