Soltész Miklós: januártól 50 ezer forintra emelkedett a nemzetiségi ösztöndíj havi összege

Januártól 30 ezerről 50 ezer forintra emelkedett a nemzetiségi ösztöndíj havi összege - jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, Budapesten.Az államtitkár a XX. kerületi, pesterzsébeti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégiumban (DNG) az iskola nemzetiségi ösztöndíjas diákjai előtt arról beszélt, hogy fontos az ígéretek betartása, és ő tavaly decemberben az iskola ünnepségén azt ígérte, jó híreket fog hozni.

Mint mondta, az egyik jó hír, hogy a nemzetiségi ösztöndíj havi összege az eddigi 30 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedett januártól.

Az ösztöndíjban részesülő közel 110 diák februárban már a megemelt összeget kapja.

Az államtitkár szerint a megemelt ösztöndíjjal szeretnék jelezni a diákoknak, hogy mennyire fontos a tanulmányaikban elért eredményük és a közösségért végzett munkájuk. Mint mondta, sokan választják közülük a pedagógusi pályát nemzetiségi iskolában, de sokan segítik közösségük megmaradását a nemzetiségi önkormányzatoknál végzett munkával is.

Hozzátette: a társadalom akkor erős, ha megvan benne a fiatalok lendülete, az ötleteik és az idősek tapasztalata, tudása. Soltész Miklós másik jó hírként bejelentette azt is, hogy a kormány rövid és hosszú távon is támogatja az iskola felújítását, ennek során megvalósítják a tantermek árnyékolását vagy klimatizálását, középtávon pedig a kollégium felújítását, szigetelését végzik el. Emlékeztetett arra: már eddig is számos német nemzetiségi iskolát újítottak fel.

Szólt arról is, hogy a három éve kezdődött pedagógusbér-emelés idén is folytatódik, a 10 százalékos emelés vonatkozik a nemzetiségi iskolákban dolgozókra is. Király Nóra, a Fidesz országgyűlési képviselője és dél-pesti országgyűlési képviselőjelöltje megköszönte a pedagógusok munkáját, az ösztöndíjasoknak pedig azt mondta, ők jelentik a jövőt. Köszönetet mondott a kormánynak a pedagógusbér-emelésért, hozzátéve, a pedagógusok bére ma már méltó a munkájukhoz.

Kiemelte: Pesterzsébeten az önkormányzati vezetés középpontjában a családok és az oktatás, a pedagógusok állnak. Jelezte: az iskola és az önkormányzat is számíthat a segítségére.

Szabados Ákos (független), Pesterzsébet polgármestere elmondta: szoros a kapcsolat az iskolával, az épület pedig megatározó közösségi helyszíne Pesterzsébetnek. Az eddig elvégzett munkát és a jövőbeli támogatást is megköszönte a kormánynak. Mint mondta, ami jó az iskolának, az jó Pesterzsébetnek is. Tápai Ildikó, az iskola igazgatója is arról beszélt, hálásak a támogatásért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com