Stagnálást vagy csökkenést várnak az elemzők szerdán a tőzsdén

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője elmondta: a magyar tőzsdén stagnálás vagy eladói nyomás várható szerdán.

Múlt hét csütörtök óta folyamatosan esik a BUX, ráadásul nagy forgalomban - hívta fel a figyelmet.



Ennek egyik oka az, hogy az utóbbi időszakban túlteljesített a BÉT, valamint az, hogy a Citi eladásra minősítette le az OTP-t korábban. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint szerdán tovább folytatódhat a korrekció a magyar papírokban, a pénteki OTP jelentés előtt óvatosak a befektetők. A keddi kereskedés zárószakaszában az MSCI index átrendezésnek megfelelően szintén eladói nyomás látszott a magyar blue chipeknél - tette hozzá.
A szakértő szerint a Mol elemzői konferenciabeszélgetésén elmondták, hogy 2017-ben további csökkentésre számítanak a társasági adóban Magyarországon és Horvátországban, ennek eredményeképp 10 milliárd forinttal csökkenhet az adókötelezettség. Az osztalék mértékéről csak márciusban döntenek - írta. A stabil cash flow termelés támogatja, hogy az egy részvényre jutó osztalék mértéke továbbra is növekvő pályán maradjon - tette hozzá.

Az elemzők most 635 forintos osztalékra számítanak az olajvállalattól a tavalyi 567 forint után, ami mintegy 3 százalékos bruttó hozam lenne - írta. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 810,78 pontos, 2,47 százalékos csökkenéssel, 32 061,33 ponton zárt kedden.

A Mol ára 890 forinttal, 4,27 százalékkal, 19 950 forintra csökkent, 4,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 3,32 százalékkal, 8450 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,01 százalékkal, 490 forintra gyengült, forgalma 891,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 18 forinttal, 0,28 százalékkal, 6452 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com