Szakértők: iránykeresésre és az OTP felül teljesítésére lehet számítani

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar részvénypiacon enyhe emelkedés várható csütörtökön, a nyitásban iránykeresésre lehet számítani.

Az OTP felminősítése miatt a banki papír felül teljesítésére lehet számítani. A magyar részvénypiac az elmúlt időszakban jól tartotta magát, a nemzetközi eséseknél is viszonylag erős tudott maradni - tette hozzá a Concorde elemzője. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is arra hívja fel a figyelmet, hogy az UBS 11 100 forintra emelte az OTP célárfolyamát a korábbi 9 500 forintról, ajánlása vétel a korábbi semleges helyett. Szerinte ez elég impulzust jelenthet, hogy az OTP kurzusát ismét a 10 000 forintos pszichológiai szint közelébe emelje.



A nemzetközi hangulat határozza majd meg a BUX kereskedését, alacsony forgalom mellett korrigálhat a teljes index, az enyhe eladási nyomás alól az OTP lehet a kivétel - írja elemzésében Kiss Mónika. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,15 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 36 892,09 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 130 forinttal, 0,57 százalékkal 23 075 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 52 forinttal, 0,52 százalékkal 9982 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 475 forintra emelkedett, forgalma 236,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 57 forinttal, 0,87 százalékkal 6531 forintra csökkent, forgalmuk 946,5 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com