Tállai: az életpályamodellel emelkedik a NAV dolgozóinak jövedelme

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár kifejtette, a kabinet elkötelezett az állami tisztviselők jövedelmének emelése és az életpályamodell kialakítása mellett, amire a pedagógusoknál és a rendvédelmi dolgozóknál már sor került.

navlogo

Tállai András szerint az életpálya kialakítására azért is szükség van, mert az elmúlt időszakban elvándorlás tapasztalható a NAV-nál, nemcsak a versenyszféra szippantja el a tapasztalt, jó szakembereket, hanem más állami hivatalokhoz - a rendőrséghez, a katasztrófavédelemhez, a büntetésvégrehajtáshoz - is hívják őket. Ezt a folyamatot meg kell állítani - mondta.

Beszámolt arról is, hogy a bonyolult összetett pótlékrendszert átalakítják, meg fog szűnni például a vezetői, a veszélyességi és a gépjárművezetői pótlék, megmarad azonban a idegennyelvtudás után járó, a készenléti vagy éjszakai pótlék.

Azon munkakörökben, amelyekben a NAV munkatársai nagyobb felelősséget és kockázatot vállalnak, bevezetik a közszolgálati pótlékot, amelynek mértéke az illetményalap 50-650 százalékáig terjed - ismertette a államtitkár. Hozzátette, ezáltal közelíteni fog a hivatásos dolgozók illetményrendszeréhez.

A tervezetet már megküldték az érdekképviseleteknek, még hétfőn mindegyikkel megkezdik az egyeztetést - mondta az államtitkár, aki arra számít, hogy az új előmeneteli rendszer segíti majd a NAV szakmai és szervezeti átalakítását.

A 2016 júliusától tervezett emelés költsége 7 milliárd forint, emiatt azonban nem kellene az idei költségvetést módosítani, mert céltartalékként rendelkezésre áll - mondta az államtitkár. A további fedezetet a 2017-es költségvetés teremti meg. Tállai András azt mondta, bízik abban, hogy a kormány, majd a parlament elfogadja a módosító javaslatot, amelyet az adótörvénnyel együtt terjesztenek be.

Kérdésekre válaszolva közölte, a szaktárca számításai is alátámasztják, hogy az internet áfájának csökkentésével 13-15 milliárd forinttal több marad a felhasználók zsebében.

Ugyancsak kérdésre beszámolt arról, az offshore-botrány kivizsgálására a NAV-nál megalakult munkacsoport először azt vizsgálja, hány cég vagy magánszemély lehet érintett, és ha magyarországi szálai is vannak az ügynek, akkor jöhet az ellenőrzés.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com