Több cég összehangoltan tett vételi ajánlatot a 4iG Nyrt.-re

Az Opus Global Nyrt., a REPRO I. Magántőkealap és a Konzum PE Magántőkealap, valamint az utóbbi két magántőkealap kezelését ellátó Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. nyilvános vételi ajánlatot tettek a 4iG Nyrt. valamennyi részvényese számára. Az ajánlatot csütörtökön jutatták el a Magyar Nemzeti Bankhoz, ami a vételárat még nem hagyta jóvá - közölték az ügyben érintett társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.A cégek tájékoztatása szerint az ajánlattevők a 4iG Nyrt. 1 millió 880 ezer darab, 1000 forint névértékű törzsrészvényét 180 napos átlagáron, részvényenként 2942 forintért kívánják megvásárolni, a tranzakció lebonyolításával az MKB Bankot bízták meg. A nyilvános ajánlattételi szakaszban megszerzett részvények az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerülnek.

    
A vételi ajánlatot benyújtó társaságok arra is felhívták a figyelmet, hogy a 4iG Nyrt.-ben tervezett befolyásszerzésük megvalósításához versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására van szükség, amelyet kezdeményezni fognak a Gazdasági Versenyhivatalnál. Az ajánlattevők a vételi ajánlatot törvényi kötelezettségükkel indokolták, amely szerint korábbi megegyezések eredményeként a 2018. június 6-án bejelentett módon a 4iG Nyrt. részvényeinek a 33,57 százalékával, azaz több mint 614 ezer törzsrészvénnyel rendelkeztek.
    

Az Opus Global Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok csütörtöki záróára 704 forint volt. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 810 forint, a legalacsonyabb 79 forint volt. A 4iG Nyrt. részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, a papírok csütörtöki záróára 3980 forint volt. Az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb árfolyama 4480 forint, a legalacsonyabb 1800 forint volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...

http://ujhazak.com