További emelkedésre számítanak az elemzők

A pozitívvá vált nemzetközi befektetői hangulatban további emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a jelek szerint marad az optimizmus a piacokon, folytatódhat az emelkedés. A pozitív hangulat a magyar tőzsdére is átragadhat, a szakértő 1 százalék körüli erősödésre számít. Főként a Mol, az OTP és a Richter részvényei iránt lehet nagyobb befektetői érdeklődés - tette hozzá.

BET logo

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában szintén kifejtette, hogy továbbra is pozitív a nemzetközi befektetői hangulat. A piaci szereplők valamennyire megnyugodtak a Brexit-szavazás után, mivel a nagyobb központi bankok szükség esetén élénkítő intézkedések bevezetését ígérték - közölte.

A szakértő szerint a hazai részvénypiacon is folytatódhat a keddi optimizmus, de az emelkedés mértéke várhatóan jóval kisebb lehet. Hozzátette, az OTP árfolyamában érdemes figyelni a 6500 forintos szintre, amely megakaszthatja az emelkedést a későbbiekben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 836,61 pontos, 3,30 százalékos emelkedéssel, 26 226,84 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt. A Mol 650 forinttal, 4,06 százalékkal, 16 650 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 3,56 százalékkal, 6400 forintra nőtt, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,83 százalékkal, 444 forintra emelkedett, forgalma 362,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 3,02 százalékkal, 5460 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com