Tőzsde - Erősödtek a főbb indexek Ázsiában

Pozitív hangulatban zajlott a kereskedés szerte az ázsiai tőzsdéken hétfőn, az idei első negyedév záró napján.

letöltésAz indexeket mindenekelőtt a kínai kormányfőnak az a pénteki kijelentése hajtotta fölfelé, hogy Peking érzékeli a kínai gazdaság lehűlésének a veszélyét, és hajlandó tenni ellene.

A kontinens irányadó indexe, a tokiói Nikkei-225 0,65 százalékot javult. Ebben szerepet játszott a kínai bejelentés mellett a jen gyengülése is.

Szöulban a Kospi index 0,23 százalékkal erősödött. A képernyőgyártó Samsung SDI részvényei csaknem 7 százalékot drágultak egy akvizíció hírére.

Ausztráliában az S&P/ASX-200-as index 0,52 százalékos pluszban zárt, ez azt jelenti, hogy nagyjából 1 százalékot erősödött 2014 első negyedévében. Kicsivel 5400 pont alatt zárt, nem sokkal a március 7-én elért 5 és fél éves csúcs, 5462 pont alatt.

Kínában magyar idő szerint nem sokkal nyolc óra után a még nyitva tartó hongkongi Hang Seng 0,07 százalékkal, a sanghaji tőzsde 0,26 százalékkal maradt el a pénteki záró értékétől. Mindkét index emelkedett a kereskedés első felében.

Az északi-tengeri Brent olajfajtából egy hordó (159 liter) 107,86 dolláron állt májusi szállításra, 17 centtel a pénteki záró értéke alatt. Az amerikai WTI fajtával 101,38 dolláron kereskedtek, ez 29 centes csökkenés.
Egy uncia (31,1 gramm) arany azonnali szállításra kevéssel 1297 dollár alatt forgott. Pénteken hathetes mélyponton, 1285 dolláron is járt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com