Új rekordokat hozott a február a magyar tőkepiacon
A lendületes évkezdést követően a BUX-index februárban is folytatta erősödését, amelynek nyomán újabb rekordértéken, 87 146,6 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, ezzel 1,93 százalékos növekedést ért el januárhoz képest - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
Az azonnali részvénypiac forgalma hasonlóan alakult, mint az előző hónapban, 415,7 milliárd forintot tett ki, ami 20,8 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg.
A legnagyobb forgalmat bonyolító részvények között ezúttal is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a Mol zárt az élen 250,7, 68,9 és 36,8 milliárd értékű forgalommal. A BÉT mint kibocsátó szintén kiemelkedő hónapot zárt, 21,1 százalékos részvényárfolyam-növekedéssel.
A hónap legmagasabb napi záróértékét február 18-án, 88 670,9 ponton érte el. A BÉT további indexei közül a kelet-közép-európai CETOP NTR index 1817,9 ponton, míg a középvállalatokat tömörítő XTEND index 1488,2 ponton fejezte be a hónapot.
A befektetési szolgáltatók versenyében a Concorde került a dobogó legfelső fokára, 230,4 milliárd forinttal, a második és harmadik helyen pedig a Wood & Company és az Erste osztozott 227,8 és 140,7 milliárd forintos eredménnyel - közölték.
(Forrás: MTI)
Az azonnali részvénypiac forgalma hasonlóan alakult, mint az előző hónapban, 415,7 milliárd forintot tett ki, ami 20,8 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg.A legnagyobb forgalmat bonyolító részvények között ezúttal is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a Mol zárt az élen 250,7, 68,9 és 36,8 milliárd értékű forgalommal. A BÉT mint kibocsátó szintén kiemelkedő hónapot zárt, 21,1 százalékos részvényárfolyam-növekedéssel.

Hozzászólások