UniCredit Bank Hungary: 6,45 milliárd forint adózott eredmény 2013-ban

Az UniCredit Bank Hungary a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint 2013-ban 6,45 milliárd forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző évi 20,97 milliárd forinttal. A bank tőkemegfelelési mutatója ugyanakkor tovább erősödött, 2013-ban 19,39 százalékra nőtt a 2012. évi 18,27 százalékról.

ukjA bank szerdai közleménye szerint az UniCredit konszolidált mérlegfőösszege 6,8 százalékkal 1770 milliárd forintra nőtt 2013-ban. A költség/jövedelem mutató 65 százalékra ugrott a 2012. évi 53 százalékról.
A költségek jelentős növekedése mögött elsősorban a szektort terhelő adók állnak, melyek összességükben a - bérköltséget és az értékcsökkenést nem tartalmazó - egyéb működési kiadások 70 százalékát tették ki 2013-ban a közlemény szerint.

Az UniCredit Bank Hungary tavaly - a csökkenő betéti kamatok miatt vonzóbb befektetési formákba áramló megtakarítások mellett is - növelte ügyfélbetéteinek állományát.
A bank betétállománya 4,4 százalékos növekedéssel 1067 milliárd forintra emelkedett, ugyanakkor a továbbra is rendkívül gyenge hazai hitelkereslet körülményei között az ügyfeleknek nyújtott hitelek bruttó állománya 4 százalékkal 1013 milliárd forintra csökkent tavaly.

A csökkenést a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja mérsékelni tudta, elsősorban a kis- és középvállalati szektorban. A nettó hitel/betét mutató 85 százalékra csökkent az elmúlt év végére, 2012-ben 94 százalék volt. Tavaly az UniCredit Bank nem csak a betéti-, hanem a hitelpiacon is növelte piaci részesedését.

"Súlyos pénzügyi és ügyfélkapcsolati kihívás volt bankunk számára is, hogy a változatlan formában fennálló bankadó mellett azonnali teherként megjelent a pénzügyi tranzakciós illeték. Amikor az úgynevezett 208 százalékos, egyszeri, pótlólagos illetékbefizetés 6,7 milliárd forintos összegénél eldöntöttük, hogy azt semmilyen formában nem hárítjuk át sem lakossági, sem vállalati ügyfeleinkre, egyúttal az is eldőlt, hogy a költségek csökkentése, így a fiókhálózat konszolidációja is elkerülhetetlenné vált" - idézi a közlemény Patai Mihályt, a bank elnök-vezérigazgatóját.

Az UniCredit Bank Hungary termékeit és szolgáltatásait év végén több mint 416 ezer ügyfél vette igénybe, akiket a pénzintézet országos hálózatában, telefonos ügyfélszolgálatán és a növekvő ügyféligényeknek megfelelően egyre fokozódó mértékben interneten szolgált ki.

Az UniCredit vezető európai kereskedelmi bank, amely 20 országban van jelen intézményhálózatával. A bank teljes hálózatában, mely mintegy 9000 bankfiókból áll, több mint 148 000 munkatárs dolgozik.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com