Varga-Bajusz Veronika: több mint háromezer pedagógus részesül az idei Köbüki-ösztöndíjban

Idén több mint háromezer pedagógus részesül a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjban, a nyertes pályázók tíz hónapon át havonta 75 ezer forintot kapnak munkájukért - jelentette be a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szerdán Budapesten.Varga-Bajusz Veronika elmondta: az idei pályázatra 3597-en jelentkeztek, az értékelő bizottság végül 3041 pedagógust, oktatót talált érdemesnek az ösztöndíjra.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy elismerje és támogassa azokat a pedagógusokat, oktatókat, akik kiemelkedő tehetséggondozói munkát végeznek, vagy diákjaikat versenyekre készítik fel sikeresen.

Az ösztöndíjra két kategóriában lehetett jelentkezni. Egyrészt azok pályázhattak, akik felkészítő tanárai voltak olyan diákoknak, aki nemzetközi tudományos diákolimpián, nemzetközi versenyen vagy egyéb, kiemelt versenyen eredményesen szerepeltek. A másik kategóriában olyan pedagógusok vagy oktatók jelentkezhettek, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a tehetséggondozás területén. Az első kategóriában 572-en, a másodikban 2469-en nyerték el az ösztöndíjat - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, a tavalyi év újdonsága volt, hogy a közismereti, illetve művészeti tárgyak mellett a szakképzésben oktatók is jogosulttá váltak a pályázásra, az idei évben pedig az idegennyelv szakos tanároknak is megnyílt a jelentkezés lehetősége.

Hozzátette, az ösztöndíjra nem csak anyaországi, hanem kárpát-medencei pedagógusok is jelentkezhettek, ebben a körben 359 tanárnak van lehetőségük megköszönni a tehetséggondozó munkát.

Varga-Bajusz Veronika kitért arra, hogy a pályázatok 85-88 százaléka eredményes, és az idei évben emelték az ösztöndíj pénzügyi keretét, ami 2,5 milliárd forint.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról beszélt, az ösztöndíj egyrészt elismer egyfajta teljesítményt, másrészt ösztönzi a pedagógusokat arra, hogy folytassák a tehetséggondozói munkát.

Kitért arra, hogy az ösztöndíjjal járó havi 75 ezer forint egyfajta "plusz" béremelésnek is tekinthető, hiszen ez a havi összeg 12-13 százalékos többletet jelent. Horváth Péter szerint minden olyan díj, ösztöndíj, amely segíti a pedagógusok munkáját, fontos. Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója azt mondta, a tehetségekért végzett áldozatos munkát külön is el kell ismerni.

Mint fogalmazott, a tehetséget, mint a gyémántot meg kell találni, ki kell bányászni, majd csiszolni kell, hogy értékes ékszer legyen, vagyis, hogy a tehetséges diák sikereket érjen el.

Jelezte: a Miskolci Szakképzési Centrum több intézményéből vannak eredményesen pályázó oktatók, tanárok. Örömét fejezte ki, hogy a tavalyi évtől a szakképzésben oktatók is pályázhatnak a Köbüki-ösztöndíjra, ami a béremelés mellett egy "érzékelhető támogatás".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com