Varga Mihály: fokozott jelentősége van a pénzügyi tudatosságnak

A világjárvány és a háború kihat az emberek pénzügyi döntéseire is, a jelenlegi kihívásokkal teli korszakban a pénzügyi tudatosságnak fokozott jelentősége van - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén kedden Budapesten.Megjegyezte, hogy a háború hatásaival szemben a kormány fontos eszközökkel lép fel, például az ársapkával, a hitelmoratóriummal és a rezsicsökkentéssel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi kérdésekben nemcsak a kormányzatnak, hanem az állampolgároknak is felelősségteljesen kell dönteniük.
    

A miniszter megemlítette, hogy egyre összetettebb pénzügyi termékek jelennek meg a piacon, és példaként említette a fintech cégek termékeit. A kizárólag digitálisan működő, fiókhálózatot nem üzemeltető bankok divatosak, ugyanakkor a költségeik néha elérik vagy meg is haladják a hagyományos pénzintézetekét - figyelmeztetett arra biztatva a jelenlévőket, hogy számoljanak.
    

A körültekintően meghozott pénzügyi döntések megalapozhatják egy család anyagi biztonságát, ugyanakkor szélesebb körben nézve akár a demográfiára is kihatnak - jegyezte meg utalva arra, hogy a gyermekvállalásnak is megvan az anyagi vonzata. "Ha mindenki jó pénzügyi döntéseket hoz, a gazdaság is sokkal hatékonyabb és racionálisabb képességekkel tud rendelkezni" - fogalmazott.
    

Varga Mihály jelezte, hogy a családok helyett a döntést senki nem hozatja meg, tanácsot adni, segíteni kívánnak azoknak, akiknek nem szakmájuk a pénzügyek, hiszen, ha nem is ezt tanulta valaki az iskolában, a "pénzzel azért találkozni mindenki fog". A kormány azt szeretné, hogy minden magyar állampolgár olyan szinten legyen képes eligazodni a különböző pénzügyi szolgáltatások, a megtakarítási és hitelfelvételi lehetőségek között, mint ahogy írni és olvasni is tud - hangsúlyozta.
    

Felidézte, hogy 2020-ban a Nemzeti alaptanterv részévé tették a pénzügyi ismeretek oktatását az iskolákban, de a Pénz7 című rendezvénnyel, különböző programokkal, továbbképzésekkel és díjakkal is hozzá kívánnak járulni az ismeretek minél szélesebb körű elterjesztéséhez. A tárca idén harmadik alkalommal ítélte oda a pénzügyi tudatossági díjat; ebben az évben négy diákot és öt pedagógust díjaztak. Az elismerés odaítélésére vonatkozó javaslatokat a tanév végéig fogadták, a javaslatokat a pénzügyminiszter által felkért személyekből álló, ötfős bizottság értékelte. A kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját - ismertette a minisztérium.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com