Varga Mihály megkezdte munkáját az MNB élén
"Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat" - idézte a jegybank kedden kiadott közleményében Varga Mihályt, aki hivatalosan is megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökeként, miután hétfőn átvette megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az új jegybankelnök kiemelte: vezetése alatt a stabilitás, a függetlenség és az átláthatóság lesznek az intézmény működésének alapelvei.
Az MNB legfőbb célja az árstabilitás elérése és fenntartása - hangsúlyozta Varga Mihály a közlemény szerint.
Mint mondta: "ennek megfelelően határozott választ adunk minden olyan kockázatra, amely az inflációs célt, a pénzügyi stabilitást és a fenntartható gazdasági fejlődést veszélyezteti".
Varga Mihály kiemelte: a jegybank új vezetésének munkája világos üzenetekkel és következetes cselekvéssel fog párosulni, amely növeli a magyar pénzügyi rendszer iránti bizalmat, és biztonságot ad a gazdaság szereplőinek.
A jegybankelnök kijelentette: a Magyar Nemzeti Bank működését az átláthatóság, a szakszerűség és a felelős gazdálkodás elvei mentén fogja irányítani, egyúttal mérsékli a klasszikus jegybanki feladatokon kívül eső tevékenységeket.
Varga Mihály rámutatott: a magyar gazdaság stabil alapokon nyugszik, a növekedési kilátások kedvezőek, a családok, a vállalkozások és a bankrendszer likviditása erős. Mint fogalmazott: a jegybank tartósan alacsony inflációval és a pénzpiaci stabilitás megőrzésével támogatja a fenntartható gazdasági növekedést.
Megerősítette: a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét törvény garantálja, a jegybank a legjobb gyakorlatnak megfelelően, a felelősségi viszonyokat kölcsönösen tiszteletben tartva együttműködik a kormánnyal, a hazai és nemzetközi szervezetekkel - idézte az új elnökét közleményében az MNB.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások