Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,67 ponttal nőtt nyitásban, míg a frankfurti DAX-index 13,26 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 8,97 ponttal esett.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 2,00 ponttal emelkedett a kereskedés indításakor.

 

Az eurót 1,0465 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenckor, 0,14 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A múlt héten közel 14 éves mélypontra, 1,0364 dollárra esett az euró árfolyama, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatot emelt és a korábbi várakozásoknál meredekebb kamatpályát vázolt fel a jövő évre.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik, mert a befektetők egyre inkább bíznak abban, hogy jövőre kiegyensúlyozódhat a piac. Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 55,38 dollárba került, 17 centtel, 0,31 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta februári szállításra hordónként 24 centes, 0,45 százalékos pluszban, 53,19 dolláron állt. Pénteken emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék.

A DAX-index 0,33 százalékkal, 11 404,01 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,18 százalékkal, 7011,64 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalékkal, 4833,27 pontra nőtt. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,10 százalékkal, 3253,00 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,23 százalékkal, 1423,63 pontra kúszott fel.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com