A Fidesz szerint a működőképesség határára jutott a szegedi önkormányzat

A Fidesz szegedi szervezete szerint a működőképesség határára jutott a város önkormányzata.

Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi elnöke szerdán sajtótájékoztatón elmondta, a közelmúltban a szegedi közgyűlés pénzügyi bizottságának két tanácskozása maradt el indoklás nélkül, és bizonytalan időre elhalasztották a közgyűlés péntekre tervezett ülését is.

fidesz

A szegediek a KDNP-nek a rendkívüli közgyűlés összehívását kérő kezdeményezésére sem kaptak választ, pedig számos fontos kérdés megvitatására lenne szükség - mondta a szegedi Fidesz-LÉT-frakciót is vezető képviselő.

Nógrádi Tibor közölte, a város lakói joggal várnak állásfoglalást Botka László szocialista polgármestertől Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének egy március végi lapinterjúban megjelent kijelentéséről, amely szerint Szeged egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni".

A polgármesternek választ kell adnia arra, hogy visszautasítja ezt vagy egyetért az EP elnökének véleményével - mondta.

Mihálffy Béla fideszes képviselő emlékeztetett arra, hogy a párt helyi csoportja aláírásgyűjtést indított azok csatlakozását várva, akik nem értenek egyet Martin Schulz Szegeddel kapcsolatos kijelentésével. A politikus közölte, a kezdeményezéshez egy hét alatt már ezren csatlakoztak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com