A Jobbik a devizahitelesek helyzetének teljes körű megoldását sürgeti

A Jobbik a devizahitelesek helyzetének teljes körű rendezését sürgeti.

jobbikZ. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján a kilakoltatási moratórium határidő nélküli meghosszabbításával összefüggésben utalt arra: a párt több tucatszor követelte ezt, így humorosan szólva ez az első jobbikos javaslat, amely átmegy a Házon.

A Jobbik ugyanakkor a problémakör teljes körű, azonnali megoldását szorgalmazza, köztük a hitelek felvételkori áron való forintosítását, valamint a végrehajtói szakág és egyes szereplőinek felülvizsgálatát, szükség esetén szankcionálást.

A párt a kilakoltatási moratórium kiterjesztését kéri a forinthitelesekre vonatkozóan is, kifejtve: vannak, akik többszörösen adósodtak el.

Az ellenzéki politikus szavai szerint visszacsoportosítanák az emberek indokolatlanul elvett pénzét, de nem bankellenes módon, hanem csak az érintetteket kiválasztva és felelősségre vonva. Megjegyezte: ez az elvont hatalmas pénztömeg jelenleg nem jelentkezik vásárlóerőként és a kivándorolt magyarok tízezrei is a különböző banki praktikák miatt lehetetlenültek el úgy, hogy távozniuk kellett.

Z. Kárpát Dániel veszélyesnek nevezte, hogy a parlament a Kúria döntésére vár a devizahiteles szerződések ügyében, álláspontja szerint csak a törvényhozás tudja teljeskörűen megoldani a kérdést. Hozzátette: a moratórium meghosszabbítása csak tüneti kezelés, de ha devizatartozás miatt megindul a végrehajtás és elárverezik az érintett ingatlanját, akkor hiába nem lakoltatják ki onnan, a tulajdonjogot elveszíti.

A jobbikos képviselő kikerülhetetlennek nevezte egy átfogó pénzügyi és fogyasztóvédelmi razzia indítását is, emellett a magán- vagy családi cső bevezetését sürgette. Hozzáfűzte: hétről hétre fogják "bombázni" a kormányt és a közvéleményt a vonatkozó javaslataikkal.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com