A Jobbik a diplomás átlagbérre emelné a pedagógusok fizetését

A Jobbik szerint egyáltalán nem lehet sikerként értékelni a kormány pedagógus-életpályamodelljét. Az ellenzéki párt azt ígéri, kormányra kerülésük esetén a diplomás átlagbér szintjére emelné a pedagógusok fizetését.

jobbik_logoDúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője, oktatáspolitikusa írt erről az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár napközben tartott sajtótájékoztatójára reagálva. A kormány képviselője arról beszélt, hogy mostanra minden pedagógus láthatja, hogy mit jelent számukra a régóta várt béremelés, amely 10-100 ezer forint között mozog.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a pedagógusok életpályamodelljének bevezetésével a sokat dolgozó, jól képzett pedagógusok járnak rosszul. Ráadásul a tanárok fizetése a 2008-as, legutóbbi béremelés óta közel 32 százalékot vesztett értékéből, így a mostani emelés nagyságrendileg mindössze ennek kompenzációjára elég - fejtette ki, hozzátéve: a fontos pótlékok eltörlését és a munkaterhek növelését is figyelembe véve "egyáltalán nem beszélhetünk sikerről".

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com