A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az Alstrom-ügyben

Keresztes Imre főügyész közölte: a Legfőbb Ügyészség által 2016. szeptember 16-án ügyészi nyomozati hatáskörbe vont és a KNYF hatáskörébe utalt bűnügyben (az úgynevezett Alstom-ügyben) vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.

A nyomozás elrendelésére 2011. január 3-án került sor, a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta - fűzte hozzá. Az OLAF a vizsgálatát 2012. február 2-án kezdte, majd a 2016. november 28-ai ajánlását, többek között a Magyarországon már folyamatban lévő nyomozás adataira alapozta.



Ugyanakkor 2016 decemberében megérkezett a Legfőbb Ügyészségre az OLAF ajánlása és vizsgálati jelentése, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbítottak - közölte a főügyész. A Központi Nyomozó Főügyészség előzőleg már több személyt gyanúsítottként hallgatott ki 2016 októberében. A nyomozás határideje: 2017. április 3. - tudatta a KNYF.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Csepreghy Nándor hétfőn jelentette be, hogy az OLAF mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel jelentésében a 4-es metró beruházásával kapcsolatban, és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot. A szabálytalanságok a szocialista és szabad demokrata kormányok, illetve az szocialista és szabad demokrata városvezetés időszakához köthetőek - mondta korábban a politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com