Áder: ha a vizes csatát elveszítjük, elbukjuk a klímaháborút

Hangsúlyozta: a vízgazdálkodás teljes újragondolására van szükség, ami az intézményi keretek átalakításától, a technológiák összekapcsolásán át a finanszírozásig terjed.

A víz a legveszélyeztetettebb, pótolhatatlan természeti kincs, és egyben helyettesíthetetlen erőforrás, a 21. század legfontosabb kérdése. "Életünk, mezőgazdaságunk, ipari termelésünk, energiatermelésünk, munkahelyeink, gazdasági növekedésünk biztosítéka" - fogalmazott Áder János, hozzátéve: a víz alapvető nemzetbiztonsági kérdés is.



A vízhiány nemcsak országokon belüli feszültségekhez vezet, hanem országok közötti konfliktusokhoz is - tette hozzá az államfő, példaként említve az India és Pakisztán közötti szeptemberi konfliktust. A köztársasági elnök közölte, hogy a tanácskozás eddigi eredményeiről és a finanszírozás kérdéséről kedden sajtótájékoztatón számolnak be.

Peter Thomson, az ENSZ Közgyűlés elnöke szerint a világ olyan úton halad, amely a fenntarthatatlanság felé vezet. A párizsi megállapodás fő célja, hogy az átlagos globális hőmérséklet-emelkedés 1,5-2 Celsius-fokon belül maradjon, de ahova most a világ tart, az a 3-4 fokos melegedés. Nem tudni, ebben képes lesz-e fennmaradni az emberi civilizáció - mondta. A klímaegyezmény célkitűzései kijelölik a feladatokat, de az emberiség még nem tért észhez.
A célkitűzések megvalósítása nélkül az emberiség jövője van veszélyben - jelentette ki Peter Thomson.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com